Szórakozás

Sztárban Sztár: Párbajozni fognak egymással a versenyzők vasárnap

TV2
TV2
A TV2 előre közölte a párosokat.

Vasárnap már az elődöntőbe jutásért énekel a még versenyben lévő hat híresség a Sztárban Sztár 9. évadában. Az énekeseknek ezúttal nem egy, hanem két ismert előadó bőrébe kell belebújniuk, ráadásul a második produkciójukban egymással fognak párbajozni.

A párbaj produkciókban

  • Gubik Petra és Schoblocher Barbara Christina Aguilera,
  • Oláh Ibolya és Sipos Tomi a Hooligans frontembere, Csipa,
  • Valkusz Milán és Trap kapitány pedig a Scooter

egy-egy dalát adják majd elő.

A szóló produkciók alatt a szokásos pontozás és szavazás zajlik, míg a párbajok alatt a zsűrinek és a nézőknek is arról kell dönteni, hogy melyik versenyző keltette életre jobban a feladatot. Az első körös szavazás végén az összesített pontok alapján kiderül, ki lesz a napi győztes, a második kör végén pedig eldől, ki az a két énekes, aki még biztosan továbbjut a jövő heti elődöntőbe. Az utolsó három helyezett közül – a korábbi hetekhez hasonlóan – a zsűri megment valakit, míg a két veszélyzónás versenyző sorsáról ezúttal is kizárólag a nézők döntenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik