Rihanna a minap a brit Vogue-ban mutatta meg kilenc hónapos kisfiát. Az énekesnő az Instagram-oldalán is megosztott néhány képet a magazin fotózásáról, ezeknek egyikéhez azt írta:
A fiam olyan dögös! Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel!
A követői között akadtak, akik szerint a „fine”, azaz magyarul dögös jelző nem a legmegfelelőbb egy gyerekre, eziránti nemtetszésüket pedig ki is fejezték az énekesnő posztja alatt – szúrta ki a Page Six.
Ki nevez egy babát dögösnek?
– kérdezte egyikük, mire Rihanna azt válaszolta: „az anyja!”
Egy másik felhasználó azt írta, szerinte a kisfiúra inkább az aranyos vagy imádnivaló jelzők illenének, hiszen még nem felnőtt férfi. Az énekesnőnek erre is volt válasza:
Csak tartsd távol tőle a kis puma mancsaidat, és rendben leszünk!
– hangzott a felelet.
Rihanna és A$AP Rocky egyébként jelenleg a második gyereküket várják, mindez a múlt hétvégén derült ki a Super Bowl félidei show-ján, amit az énekesnő látható terheshassal tolt végig.