Szórakozás

Zámbó Krisztián: Volt egy kis zavar a kapcsolatunkban, hirtelen felindulásból írtam ki, hogy nem vagyunk együtt

RTL KLUB
RTL KLUB
Azóta megoldották a problémát.

Zámbó Krisztián ma délelőtt az új posztja alatt egy kommentben írt arról, hogy a párjával, Takács Zsuzsikával ismét szakítottak.

Az énekest a nap későbbi szakaszában a Blikk kereste a téma kapcsán, Zámbó pedig elmondta, a kedvesével együtt vannak, időközben már megoldották a problémájukat.

Valóban volt egy kis zavar a kapcsolatunkban, hirtelen felindulásból írtam ki, hogy nem vagyunk együtt és újrakezdem az életem egyedül. Bevallom, leginkább az én hülyeségem volt most ennek az oka, de már túljutottunk rajta, és minden rendben van

– magyarázta Zámbó, hozzátéve, az elmúlt időszak történései komolyan megviselték.

Az édesapám körül kialakult hercehurca nagyon megvisel most a sorozat miatt. A halálának az évfordulója is most volt, ezek újra feltépték a régi sebeket. Sajnos jókora túlsúlyt is összeszedtem az elmúlt időszakban, és ez már annyira zavar, hogy szinte depressziós vagyok tőle. Ott van még az is, hogy 43 éves vagyok és szeretnék már egy boldog, saját családot. Ez így együtt most sok nekem, és még aludni is képtelen vagyok.

Az énekes a lapnak elmondta, hogy korábban is került már hasonló helyzetbe, akkor szakember segített neki, gyógyszereket is szedett.

Volt, amikor a depresszió alkoholproblémákkal társult, de ezt is legyőztem. Mindig túljutottam a mélypontokon, most is menni fog

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik