Szórakozás

Beat a Fekete Vonat koncertről: Ez volt a szakmai életem csúcsa, anyagilag viszont a legmélyebbre kerültem

Szeretne leülni L.L. Juniorral és Mohamed Fatimával, egymással ugyanis még nem igen beszéltek a formáció feloszlása óta.

Január 7-én húsz év után újra összeállt a Fekete Vonat, több mint tízezer rajongónak adtak arénás koncertet. A résztvevők közül viszont mindössze 7200-an váltottak valóban jegyet, a többiek tiszteletjeggyel vagy vendégjeggyel érkeztek meg a helyszínre. Elmaradt a kilátásba helyezett állami támogatás és a szponzoráció is, így a produkció csak minimális nyereséget hozott.

A formáció ezt követően feloszlott, Mohamed Fatima új zenekart alapított, L.L. Junior pedig azt mondta:

Nagyon nagyon sajnálom, hogy idáig jutott ez az ügy. Mindannyian több eladott jegyben reménykedtünk. Ettől még fantasztikus, egyszeri és megismételhetetlen volt ez a koncert.

A minap Beat is hosszabban nyilatkozott a történtekről a Blikknek.

Nem tagadom, ez a koncert volt a szakmai életem csúcsa, anyagilag viszont a legmélyebbre kerültem, mert mindent erre tettem fel. Az viszont ennél is fontosabb számomra, hogy egyszer újra le tudjunk ülni hárman egy asztalhoz, megbeszélni a történteket, majd barátként felállni onnan. Olyan nagy köztünk a zenei vonzerő, mint egy erős mágnes

– mondta a lapnak az énekes, aki úgy véli, lesz még olyan alkalom, amikor együtt lépnek majd színpadra Mohamed Fatimával és L.L. Juniorral.

Én nagyon szeretnék leülni Fatimával és Juniorral megbeszélni a dolgokat. A történtek óta ugyanis mindenkivel beszélünk, csak egymással nem, pedig nincs köztünk személyes konfliktus. Nem egymást tartjuk felelősnek a történtek miatt, hanem a szervezőt. Neki kellett volna a kialakult helyzetet összefognia és kezelnie, valamint jelezni felénk időben, hogy nem úgy fogynak a jegyek

– tette hozzá.

A rapper arról is beszélt, hogy létezett egy applikáció, amin nyomon lehetett követni a valódi jegyeladásokat, ez viszont csak produkciót szervező Balassa János és L.L. Junior számára volt elérhető.

Fatimát és engem ebbe nem avattak be. Arra viszont kértem őket, hogy 2-3 hetente tájékoztassanak arról, hogy állunk. Ez nem történt meg, ezért még 2-3 nappal a koncert előtt is érdeklődtem, s akkor is azt a választ kaptam, hogy minden rendben, az én, valamint Fatima előre felvett előlege után is jól állunk. Reményekkel kecsegtettek.

Beat és Mohamed Fatima két hetet kaptak, hogy eldöntsék, bele akarnak-e nézni a hivatalos elszámolásba, és esetlegesen újabb vizsgálatot kérni. A rapper egyelőre nem határozott arról, él-e ezzel a lehetőséggel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik