Szórakozás

Sydney van den Bosch attól félt, „megcsonkolt mellű szépségkirálynőként” bélyegzik meg a masztektómiája után

TV2
TV2
Tavaly mindkét mellét eltávolították.

Sydney van den Bosch tavaly dupla masztektómián esett át: megelőző jelleggel távolították el mindkét mellét, és azonnal elvégezték nála a helyreállító műtétet is. Az egykori szépségkirálynő a Ricsi kicsi konyhája YouTube-csatornán sütés közben idézte fel, hogy maga sem gondolta, hogy ilyen komoly betegséggel kell megküzdenie 26 évesen.

Egy BRCA-szűrővizsgálaton vettem részt, ahol kiderült, hogy pozitív génmutációval születtem, anyukám révén. Ő már keresztülment a betegségen, és én egyetlenegy dologtól féltem, hogy nekem ne kelljen ezen keresztülmenni. Nagyon féltem a kemoterápiától, attól, hogy mi lesz velem

– mondta el a Szerencsekerék műsorvezetője, aki megoldandó problémaként tekintett a dologra.

A-, B-, C-, D-, Zs-terv az életem minden területén mindig szokott lenni, itt ilyen nincsen, egy lehetőségem van: ezektől a mellektől el kell búcsúznom.

Az életmentő műtéten átesett, a korrekciós műtét lehetősége azonban még fennáll, de egyelőre ezzel nem foglalkozik, örül, hogy újra egészséges.

Egyáltalán nem zavar, én eddig sem voltam egy nagy cicimágus, úgy voltam vele, hogy nem ebből fogunk megélni. Nekem nem ez adta a nőiességemet, nem azért éreztem magam jó nőnek, nem azért nyertem egy szépségversenyt, mert óriási nagy keblekkel rendelkeztem. Meg ha valaki nő, akkor mindenhogy nő. Ne ez bélyegezzen meg minket, ez akkora butaság! Úgy voltam vele, hogy ezt én elengedem

– fogalmazott Sydney van den Bosch, aki említette, hogy nagyon félt a visszajelzésektől, de pozitívan csalódott.

Nagyon féltem attól, hogy a mai világban az emberek már nagyon gonoszak, és nem tudtam, mit fognak mondani. Mert mit mond erre mindenki? »Ah, Angelina Jolie-nak volt egy ilyen műtétje«, de ez nem csak egy műtét! Ez egy olyan társadalmi felelősségvállalás, hogyha az ember ezt elmondja, hogy ország-világ megtudja, hogy a halál szélén is lehettem volna, itt se lehetnék. Amitől a legjobban féltem, hogy én leszek a megcsonkolt mellű szépségkirálynő. Nem akartam ez lenni. Segíteni akartam. Azt szeretném, hogy mindenki örökké éljen, mindenki egészséges legyen, mindenki boldog legyen, és ne féljen! A tudatlantól mindig jobban fél az ember, mint attól, amit biztosan tud. Szerintem a biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik