Ponyvaregény-felolvasás önszorgalomból
Austin Butler 1991-ben született, azaz nemrég múlt harminc. Tősgyökeres kaliforniai fiú, így nem véletlen a napsütötte bőre és a szőkés-barnás, napfénytől kiszívott haja. Ezekkel a paraméterekkel szinte el sem kerülhette a média világát, gyerekként látott is maga előtt példát, ehhez elég volt a szomszéd szobába átmennie: nővére a Nickelodeon gyerekcsatorna egyik műsorában volt háttérszínész.
13 éves koráig kellett várnia arra, hogy egy castingoló cég rátaláljon: segítettek neki elindulni a szórakoztatóiparban, Butlert pedig színészkurzusokra íratták be szülei – pontosabban az anyja, merthogy szülei elváltak, és inkább ő egyengette szakmai fejlődését. Butler ezekben az időkben tényleg szereplőválogatásról szereplőválogatásra járt: míg anyja fuvarozta, a színészpalánta gyakorolt, de tényleg őrült tempóban.
Egyszer kinyomtatta a Ponyvaregény teljes forgatókönyvét, és egy castingra vezető út során felolvasta az anyjának gyakorlásképpen. Rettenetesen szerette Quentin Tarantinót, de az útja mégsem a legendás rendező egyik akkortájt megjelenő filmjébe repítette őt, hanem a Nickelodeonig – pont oda, ahol nővére is statisztált. Butler az ígéretes munkamorálja ellenére nem sztárként került a csatornához, hanem szimpla háttérszereplőként. Azonban egy másik színész ügynöke felfigyelt rá, és egyengetni kezdte az útját.
15 évesen ott tartott, hogy az anyja kivette az iskolából, hogy minden erejét a színészetre fordíthassa. Butler őrült volt, a szó jó értelmében: minden nap esszéket írt, hogy fejlessze a szókincsét, ugyanis attól félt, nem tud majd elég jól kommunikálni. Félelmei alaptalanok voltak, de nem maga miatt: tinisorozatokban lett gyakori szereplő, amelyekben mindig csak a szépfiú szerepét osztották rá, akiért bomlottak a lányok. Butler később úgy emlékezett vissza ezekre az időkre, hogy „nem büszke arra, amilyen szerepeket játszott”.
Éles is volt a kontraszt, merthogy a limonádé jellegű filmek forgatásáról hazaérve Robert De Nirót nézte a Dühöngő bikában.
Nem akartam az a srác lenni, aki csak besétál a stúdióba lassított felvételen, a csajok meg sikoltoznak.
Életének ezen szakasza két pozitívummal mégiscsak járt: életre szóló barátságot kötött egy másik tinisztárral, Ashley Tisdale-lel, aki pedig később bemutatta őt Vanessa Hudgensnek – vele kilenc évig volt együtt Butler.
A tiniévei a Nickelodeon és a Disney Channel képernyőin szaladtak el: Butler maximum családi filmekben kapott epizódszerepeket, valódi áttörés egyszerűen nem akart beállni a karrierjében. Tarantinót tényleg imádta, várta a hívást az ügynökétől, hogy egyszer biztosan lesz lehetősége elmennie egy castingra, ahol a rendező majd felfigyel rá. Egy későbbi interjúban Butler azt mondta, mikor karrierje ezen szakaszára emlékezett:
Van egy idézet, amit nagyon szeretek: nagy szakadék van aközött, hogy milyenek a képességeid és hogy milyen az ízlésed. Lehet, hogy ami az ízlésedhez közel van, tetszik, abban a szellemben akarsz dolgozni, ám ahhoz a képességeid még nincsenek meg.
Színészóriások anekdotáznak arról sokszor, hogy a színész igazi közege nem a film, hanem a színpad: ennek szellemében Butler 2018-ban egy Broadway-darabban kapott munkát. A sokszereplős műben nyújtott teljesítménye miatt szaklapok sora tett említést a fiatal színész kimagasló munkájáról, de ami ennél is fontosabb, a darab egy másik szereplője, Denzel Washington is felfigyelt Butlerre.
Butler azt mondta a GQ magazinnak később, hogy nem akart Washingtonra ráakaszkodni, nem szerette volna, hogy „nyomulósnak” tűnjön egy ekkora sztár szemében. Így csak annyi taktikát alkalmazott, hogy minden olvasópróbára hamarabb érkezett meg, hátha tud egy-két szót váltani a színésszel. Washington hamar felfogta, mire megy ki a játék, így ő is korábban kezdett a próbákra járni.
Egy alkalommal leült a színpadon, majd odahívta Butlert:
Elkezdett a jelenetről mesélni nekem, a gondolatairól, hogy ezt meg azt hogyan kellene csinálni. Szinte kaptam egy színészkurzust, még életmódtanácsokkal is ellátott, sosem fogom elfelejteni ezt az élményt.
A számos pozitív kritikát követően Butler életében eljött, amire mindig is vágyott: elindult Tarantino akkori filmje, a Volt egyszer egy… Hollywood szereplőválogatása. Butler bekerült: a szektavezér Charles Manson egyik követőjét alakította, akit aztán Brad Pitt jól péppé ver a filmben. A fiatal színész jól vizsgázott a negatív szerepben, egyik kedvenc élményeként tekint vissza arra a forgatási napra, ahol hajnali háromkor csokis palacsintát majszolgatott Tarantinóval, aki azt mondta, mindig olyan élményt akar adni saját filmjeinek forgatásán, ami után vágyakoznak később a színészek, amikor máshol dolgoznak.
Harry Styles < Austin Butler
Aki bekerül egy Tarantino-moziba, nagy eséllyel a hollywoodi körforgásban marad később is – Butler is sorra kapta a felkéréseket, de miután meghallotta, hogy Elvis Presley-ről akar filmet forgatni Baz Luhrmann, minden munkát elutasított. Hetekkel korábban a karácsonyi fényekben úszó Los Angelesben autózott egy haverjával, amikor felcsendült egy Elvis-sláger a rádióban.
Egy héttel később egy partin zongorázás közben is Elvist énekelt, majd jött a hír Luhrmann életrajzi ihletésű filmjének castingjáról. Butler mindent egy lapra tett fel: köntösben leült zongorázni, előkapta Elvis nagy slágerét, a Love Me Tendert, de nem érezte magáénak a produkciót.
Álomba merült aznap, majd az éjszaka közepén riadtan ébredt, ugyanis az álmodta, évekkel korábban rákban elhunyt édesanyja még él, de megint szenved. Butler ebben az állapotában újra felvételt rögzített, ám ekkor már az Unchained Melodyt, amit eljuttatott Luhrmannhez. Utóbbi nem akarta a véletlenre bízni a sikert, így Harry Stylesban is gondolkodott a főszerepet illetően. De mint mesélte a film leforgatása és a bezsebelt sikerek után:
nem tudtam érzelmileg figyelmen kívül hagyni azt, amit azon a felvételen láttam Austintól.
És hogy a sors milyen különös szerepet is játszik Butler életében: Luhrmannt egy másik hang is győzködte arról, hogy Butler lesz a tökéletes választás Elvis megformálására. Ez a hang Denzel Washingtoné volt, aki mindenki tudta nélkül felhívta a rendezőt, miután hallott a castingról és arról, hogy egykori broadway-es kollégája is jelentkezett. Azt mondta a telefonban, életében nem látott még olyan hatalmas munkabírást, mint amit Butler mutatott neki a színpadon, szerinte „ez a fiú élete minden percét arra áldozza, hogy tökéletes legyen egy szerepben”. Butler sem azelőtt, sem utána nem beszélt Washingtonnal a támogatásról, de nagylelkűségét sosem fogja feledni. Az biztos, hogy Washington aligha tévedett.
Bálványimádat és vakbélgyulladás
Úgy félmillió Elvis-imitátor munkálkodik világszerte, nincs ember, akit ennyien utánoztak és bálványoztak a világon. Olyan főszereplőt kellett Luhrmannek találnia, aki nemcsak külsőleg hasonlít a Királyra, mert abban ott volt a veszély: egy újabb imitátort fognak látni az emberek. A problémákat csak nehezítette, hogy Elvis eredeti éneklését nem használhatták úgy a filmben, mint mondjuk a Bohém rapszódia esetében, ahol Freddie Mercurytól nagy volt a merítés. De rájöttek, hogy Butler remekül tudja hozni Elvis beszéd- és énekhangját.
Volt honnan merítkeznie: minden fellelhető interjút, filmet és felvételt végignézett Presley-ről. Majd ezeket kielemezte, begyakorolta: volt olyan felvétel, amit ezernél is többször hallgatott vissza, míg nem hallotta úgy magát, amit ő tökéletesnek, „elvisesnek” vélt.
Úgy éreztem, mérhetetlen súly van a vállamon. Soha nem csináltam még úgy semmit, hogy az életemet háttérbe szorítottam. Három évig sem a családomat, sem a barátaimat nem láttam, míg tartott a forgatás.
Butler munkatempója tényleg őrületes, egyben őrült volt. Annyira belehelyezkedett Elvis Presley karakterébe, hogy magát a rendezőt is sikerült átvernie: a premier után Luhrmann arról mesélt, azt hitte, filmjének főszereplője déli származású a tökéletes akcentus miatt, de kiderült, csak elsajátította azt. „A közelmúltig azt se tudtam, milyen az eredeti hangja Austinnak” – mondta Luhrman. Butler például csak azért megtanult karatézni, mert Elvis is tudott, noha ez a forgatókönyvben nem jelent meg.
A filmben hallható összes dalt Butler énekelte, ami nagy vállalás volt a részéről, hiszen Elvis rajongótábora óriási, gyakorlatilag lehetetlen feladatot vett a vállaira azzal, hogy ebben is meg akart felelni a közönségnek. De a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, Butler győzött a merészségével.
Azt akartam, hogy a lelkem találkozzon az ő lelkével
– nyilatkozta a színész. Butlernek az jelentett óriási felismerést, párhuzamot a karakterrel, amikor megtudta, hogy Elvis 23 évesen veszítette el szeretett édesanyját – épp úgy, ahogy Butler is. 2020-ban vis maior állt be az életrajzi film forgatásának idején: a Covid rendesen megtépázta a stábot, Tom Hanks és felesége kórházba kerültek, Butlerre pedig önkéntes karantén várt. A forgatást határozatlan időre leállították, úgy tűnt, a projekt teljesen bedől. De Butler úgy döntött, nem utazik haza Ausztráliából, helyette ott marad, és annyi időt tölt Elvis megismerésével, mint előtte soha. Újfent belevetette magát az életmű áttekintésébe, úgy beszélt, mint Elvis, úgy mozgott, mint Elvis – és a családja agyára ment, mikor már a telefonon is a Király hangján jelentkezett be.
A forgatás befejezésének másnapján Butler kórházba került. „Másnap hajnali négykor elviselhetetlen fájdalommal ébredtem: vakbélgyulladás-szerű tüneteim lettek, egy hétig kórházban feküdtem”.
A színészt komolyan felőrölte a szerep, de úgy fest, volt értelme: már kapott egy Golden Globe-jelölést, és nagyon úgy tűnik, komoly várományosa az Oscar-szobornak is. Lapunkban megjelent kritikánkban így fogalmazunk: „A harmincéves színész átlényegülése Elvisszé – akár annak tizenkilenc, akár negyvenéves korában – olyan fényesen sikerül, hogy hajlamos elfeledtetni velünk Kurt Russell és Jonathan Rhys-Meyers korábbi, ugyancsak egészen kiváló Elvis-alakításait. Ráadásul, valóságos színészi erődemonstrációként, Butler maga is énekli a dalokat”.
Az Elvis-forgatás kipihenését követően már egy újabb munkálaton találta magát: egy minisorozat, a Masters of the Air egyik szereplője lesz, ami felett Steven Spielberg, Tom Hanks és Cary Joji Fukunaga bábáskodnak. Butler állítólag nehezen tudott átszellemülni a projektre, ebben közrejátszhatott a fáradtsága és az is, hogy még mindig élénken élt benne a zenés film. Fukunaga ezt látta:
Tudtam, amikor megjelent, hogy még mindig Elvist látom magam előtt.
***
Az biztos, hogy a Király rendesen felforgatta Butler életét: sok mindenről árulkodik az is, hogy a Saturday Night Live című szkeccsműsorban monológot mondhatott decemberben, ez nem sok színész kiváltsága. Csillaga egyértelműen felfelé ível, és ha ennyire jól helyezkedik bele a szerepekbe, azt általában mind a szakma, mind a közönség meghálálja. Gondoljunk csak a már említett De Niro, Bradley Cooper vagy Joaquin Phoenix félelmetesen jó átalakulásaira. Butler sincs messze tőlük ilyen értelemben – és ő is jól sejti: egyensúlyt kell találnia a még egészséges felkészülés és a magánélet el nem hanyagolása közt.
Mindenesetre egy komoly eredménye már van 2023-ban: a Golden Globe-gálán szoborral jutalmazták, az Elvis miatt övé lett a legjobb színészi alakítás dráma kategóriában.
