Szórakozás

Gáspár Bea a Győzike Show-ról: Bohócok voltunk egy olyan színpadon, ahol Győző volt a cirkuszigazgató

Bársony Bence / RTL
Bársony Bence / RTL
A Gáspár család életét bemutató reality 2005 és 2010 között ment a tévében.

2005-ben indult a Gáspár család életét bemutató, több évadot megélt reality, a Győzike Show. Többek között erről az időszakról beszélgetett Gáspár Bea Szily Nórával, amit a story.hu szemlézett.

Jó élményt adtak ezek a forgatások, viszont ami a tévében lement hétfőnként, az nem mindig tetszett. Pláne az első időkben, amikor még nem tudtuk, mit vágtak össze, és nem engedték megnézni

– mesélte Gáspár Győző felesége.

Egy görbe tükröt szerettek volna szerintem a műsorkészítők is állítani az embereknek. Mindenhol vannak történések, és amikor már direkt voltak kreálva, akkor már minket nem érdekelt, hiszen velünk nem történt ez meg, csak volt egy forgatókönyv, amit el kellett játszani. (…) Soha senki nem tudta, hogy mi volt az igaz, és mi nem. Ezt senki nem bírja utánunk csinálni.

Mint mondta, a műsor vége után nagyon nehéz volt levetkőzniük felvett szerepeiket.

Bohócok voltunk egy olyan színpadon, ahol Győző volt a cirkuszigazgató

– fogalmazott Gáspár Bea, aki szerint ma már ő vette át ezt a szerepet.

Elmondása szerint annak idején nem igazán fogták fel, mekkora változást fog hozni a család életébe a Győzike Show. A pozitívumok mellett sok negatív hozadéka is volt a műsornak, például hogy az adások miatt gyermekeiket sokszor közösítették ki az iskolában. A nagyobbik lányuk, Gáspár Evelin a mai napig cipeli ennek az időszaknak a terheit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik