Szórakozás

Gundel Takács Gábor: Akárhová megyek, mindig van egy tábor, aki elkezd köpködni

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu
Mióta szabadúszó lett, nem kötődik egyetlen csatornához sem.

Gundel Takács Gábor az nlc-nek adott interjút, amiben egyebek mellett arról beszélt, hogy hat éve szabadúszóként dolgozik, aminek nagy előnye, hogy szabadon dönthet azt illetően, milyen műsor vezetését vállalja el. Azon sem görcsöl már, hogy munka nélkül marad, hiszen eddigi élete során is mindig megtalálták a neki való kihívások.

Mindig vannak új feladatok, most például három év után megkeresett a TV2, hogy forgassunk újra Áll az alkut. Az ATV-től is megtaláltak, amikor szerettek volna egy klasszikus kvízműsort készíteni, ez lett a Géniusz

– mondta el a tévés, aki szerint minden műsorban hinni kell ahhoz, hogy teljes erőbedobással tudja csinálni az ember.

Gundel Takács a TV2-höz való visszatérésével kapcsolatban is kapott kérdést, így reagált:

Én el tudok vonatkoztatni a tulajdonosi körtől mindaddig, amíg nem szólnak bele a munkámba, amíg nem cenzúráznak, és hagynak dolgozni a magam értékrendje szerint. Nekem a televíziózás mesterségem, én nem tudok mást csinálni. Jellemző egyébként, hogy akárhová megyek, mindig van egy tábor, aki elkezd köpködni. Ha én az RTL Klubon közvetítek futballmeccset, az ATV-n vezetek Géniuszt, a TV2-n pedig Áll az alkut, akkor én most mi vagyok? Libsi, komcsi, jobbos, szélsőjobbos vagy kicsoda? Hova kell most engem besorolni? Én egy televíziós vagyok, aki a televíziózással is szeretne foglalkozni, amire ezek a lehetőségeim vannak. Amíg a politika az én napi munkámba nem szól bele, addig én ezt tudom vállalni. Mégpedig jó lelkiismerettel.

Elmondta, szerinte nem lehet úgy egészségesen élni, ha az életünk minden területét átjárja a politika, az érdekkörökhöz való csatlakozás, és a másik oldal szabályos utálata. „Örömmel látom viszont, hogy egyre többen elvonatkoztatnak a pártállásoktól, és csak a produktumot nézik. Velük tudok egyetérteni” – tette hozzá.

Mára annyira megmérgezi a közéletet az egyik vagy a másik oldalra sorolódás, hogy sokan tudatosan ki akarnak szállni ebből. Köztük én is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik