Szórakozás

Egy vagyont nyert a céges karácsonyi buliban

A louisville-i nő jól választott az ajándék-cserélgetős játékban.

Sokan ódzkodnak a céges karácsonyi bulikon való részvételtől (a vicc szerint sokakat a másnap reggeli álláskeresés tart vissza); pedig az alábbi eset is mutatja: néha igencsak megéri részt venni az évzáró dínom-dánomon.

Lori Janes, aki egy fogorvosi rendelő irodavezetője és kezelési koordinátora, december 13-án részt vett a vállalati karácsonyi ünnepségen, és egy kisebb vagyon tulajdonosaként távozott a mulatságból – írja a CNN.

A buli részeként vicces ünnepi ajándékcsenő és -cserélgető játékot rendeztek a kollégák részvételével. Mindenkinek egy legfeljebb 25 dollár (9,5 ezer forint) értékű ajándékot kellett bedobnia a közösbe.

Janes már majdnem megnyerte az egyik kedvenc ruhaboltjának ajándékutalványát, de végül másé lett a 25 dolláros kupon, ami igencsak elkeserítette a louisville-i nőt. Így aztán jobb híján elfogadta az egyik munkatárs által bedobott kaparós sorsjegyeket.

Aztán ott helyben le is kaparta. Az elsővel máris 50 dollárt (19 ezer forint) nyert, aztán következett a másik szelvény. Azon 175 ezer dolláros (66 millió forint) összeg szerepelt.

Lori Janes nem hitt a szemének, a kollégák közül mindenki átnézte a sorsjegyet, és még a szerencsejáték cég applikációjával is átnézték. Tényleg nyert.

A nő már aznap felvehette az adózás után maradt 124.250 dolláros (46,8 millió forint) összeget. A kentucky-i lottócég közleményéből kiderül, hogy Janes a lánya diákhitelére és az autójukra felvett kölcsön hátralékára költi az összeg nagy részét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik