Szórakozás

„Semmiburgert” rendelt a Mekiből, aztán meglepődött, amikor kiszállították

Hála az ételrendelő applikációknak, ma már a McDonald’s ételeit is személyre szabhatjuk. Volt, akit nem hagyott nyugodni a lehetőség.

Egy kísérletező kedvű férfi úgy döntött, leteszteli a McDonald’s ételrendelő rendszerét, aztán megdöbbent az eredményen – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Rob DenBleyker egy olyan applikáción keresztül rendelt, melyen belül egy étel minden egyes alkotóelemét meg lehet jelölni, ha anélkül rendelné a vendég az ételt.

A férfi kíváncsiságból rendelt egy sajtburgert, melybe nem kért:

mustárt,

ketchupot,

hagymát,

uborkát,

sajtot,

húst,

zsemlét,

és sót sem.

Vagyis konkrétam megrendelt egy sajtbrugert az összes alkotóeleme nélkül, és kifizetett érte 1,89 dollárt (kb. 712 forintot).

A futár írt egy üzenetet a férfinek, hogy a McDonald’sban van és szeretné begyűjteni a rendelését, de az étteremben nem értik, hogy mit szeretne. Rob erre szándékosan nem válaszolt, mert szerette volna megtudni, mi sül ki a dologból. Azt hitte, végül törlik majd a rendelését, de nem ez történt. A rendelésének megfelelően leszállítottak neki egy üres csomagolópapírt.

Rob 6 dollár (kb. 2200 forint) borravalót adott a futárnak, vagyis összesen közel 8 dollárt fizetett ki a nagy semmiért. Pontosabban ezért a sztoriért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik