Bár Jamie Olivernek évek óta két étterme is van Budapesten, a Daily Star bulvárlap felfedezett néhány megsemmisítő kritikát a Gozsdu udvarbeli Jamie’s Diner újabb tripadvisoros értékelései között: ugyan az értékelések között bőven a kedvező kritikák vannak túlsúlyban, az utóbbi időben született értékelések között valóban akad jó pár negatív, sőt.
„Ez az étterem valóban egy élmény volt. Ha megkérdezik, hogy megismételném-e, boldogan mondom: Inkább meghalnék” – így zárul az egyik, ismertetett értékelés. Egy másik review „egy étterem szegényes mentségének” és „az élelmiszeripar megsértésének” nevezték az éttermet.
Egy másik elégedetlen vendég azt állította:
Gyenge minőségű és a burger belülről nyersen piros volt. Nyers, mint a frissen levágott tehén rózsaszínes, vöröses árnyalata.
A Jamie’s Diner Budapestben egy vendég azt is állította, hogy véres csirkét szolgáltak fel neki:
Több mint egy és negyed órát vártam a hamburgerre, sült krumplira és csirkére. Amikor végre megérkezett a csirke nyers, véres és hideg volt belül. Az étel és a kiszolgálás sérti az élelmiszeripart, és biztosan nincs köze magához az emberhez, Jamie Oliverhez. A beállítások szépnek tűnhetnek, de higgyék el nekem, kerüljék ezt a helyet, mint a pestist – borzalmas!
Az étkezők vegyesen tapasztalták a kiszolgálást, egyesek szörnyűnek ítélték, míg mások azt mondták, hogy sajnálták a személyzetet, akik felszolgálták a kétes ételeket. Az egyik vendég felidézte, hogy egy 4 mm vékony bordaszeletet szolgáltak fel, amelynek semmi íze nem volt, annak ellenére, hogy a prémium kategóriájú szelet vastagsága általában 1 hüvelyk (2 és fél cm) körül van. „Az étlapon látott árakért sokkal, de sokkal jobbat vártunk” – írták.
A lap azért megjegyzi, hogy más vendégek jobban érezték magukat, az egyikük azt mondta: „Kiváló kiszolgálás! Az ételek nagyszerűek. Nagyon élveztem az ételt és a nagyon forró ristrettót. Nagyon ajánlom.” Egy másik pedig azt mondta: „A minőség rendben volt, a kiszolgálás kiváló volt.” A Daily Star megkereste a Jamie Oliver csoportot is, de nem kívántak nyilatkozni.