Szórakozás

Pucérkodásra alkalmas kertet keres a brit nyugdíjas

A férfi 72 éves kora óta rajong a naturizmusért.

Stuart Haywood az angliai Midwayben él, 86 éves, nyugdíjas. Az egykori könyvelő 72 évesen kapott rá a nudizmusra: 2008-ban, miután részt vett egy művészeti foglalkozáson, ahol egy meztelen modellt rajzoltak le, egyre jobban tetszett neki a gondolat, hogy esetleg maga is levetkőzhetne.

Felesége, a 91 éves Rhona ugyan nem hódol a szenvedélynek, de minden évben elkísérte párját a Skegness mellett található naturista paradicsomba, ahol rendszerint két hetet töltöttek, sőt: újra megerősítették házassági fogadalmukat – természetesen meztelen lelkész előtt.

Haywoodék azonban mostanában egyre inkább úgy érzik, ebben az idős korban nehezükre esik az utazás, így legközelebb már ki kell hagyniuk a nudista nyaralást. Stuart viszont a közös otthonukban nem tud kedvére meztelenkedni, mert a lakásukba és a kertjükbe is be lehet látni a szomszédból – írja a Leicestershire Live.

A nyugdíjas férfi azonban nem adja fel: hirdetést adott fel, amelyben azt írja, olyan kertet keres, ahol hétvégente néhány órára lenne lehetősége meztelenkedni. Fizetne is a lehetőségért, valamint felajánlja sajátos szolgáltatásait:

szívesen megosztja kertészeti, helytörténeti, sporttörténeti ismereteit.

Haywood elmondása szerint sokkal jobb lesz a hangulata, amikor ledobja a ruháit:

Soha nem vagy túl öreg ahhoz, hogy meztelen legyél, és soha nem kell szégyellned a testedet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik