Szórakozás

Celeb vagyok, ments ki innen!: Jázmin ráhajtott Fecóra, Gergő kezd többet érezni Nini iránt

Felforrósodott a hangulat a dzsungelben.

A táborlakók megünnepelték, hogy eljutottak a Celeb vagyok, ments ki innen! feléhez, és az alkohol mámorában a celebeknek sikerült igazán elengedniük magukat. Jázmin Viktória feltűnően nyomulni kezdett Frohner Fecóra, amit a fodrász is észrevett.

Fecó bejön nekem, mint pasi. Bírom a stílusát, meg jó a vibe-ja egyszerűen. Nem tapasztaltam még negatív dolgokat vele, ami szerintem jó, de fura is nekem

– nyilatkozta a szépségkirálynő.

Azt láttam, hogy Jázmin folyamatosan szeretné ezt a kontaktot fenntartani, viszont számomra nem volt meg a vibrálás, ez a történet köztünk. Felőlem nincsen semmilyen plusz érzelem Jázmin felé, és nem lenne jó kimenetele annak, hogyha ezt erőltetnénk, mert ahogy érzem, Jázmin közeledne hozzám eléggé

– vélekedett Fecó, akinek inkább kellemetlen volt a lány próbálkozása.

Jázmin éjszaka szeretett volna még közelebb kerülni Fecóhoz, és összebújni vele, azonban a fodrász Gergő gazdának bevallotta, hogy nem szeretne többet a lánytól:

Nem azért jöttem ide, hogy barátnőt találjak. Azért jöttem ide, hogy megmérkőzzek saját magammal.

Végül Merci igazi barátnő módjára Jázmin segítségére sietett, és lefektette a lányt aludni.

A reggel kínosan indult, Fecó figyelte, hogy Jázmin hogyan érzi magát ébredés után.

Azt láttam, hogy kicsit mintha szégyellné. Inkább beszélni sem akart erről, szerintem jobban is tesszük, felejtsük el!

Közben Molnár Nini és Múcska Gergő románca is folytatódott, erről a gazda így vallott a kameráknak:

Ha valaki mondta volna nekem a legelején, hogy itt a dzsungelben fogok valakire rátalálni, egy személyre, aki közel áll hozzám, nem gondoltam volna. Így, hogy egyre jobban telnek a napok, tisztul ki a kép. Egyáltalán nem csajozni jöttem ki, hanem hogy jól érezzem magam, de nagyon úgy érzem, hogy Nini kezdi elcsavarni a fejemet, annak ellenére, hogy lehet, ő ezt még nem is szeretné. Úgy érzem, valami olyat csinált velem, amit eddig nagyon kevés embernek sikerült. Valahogy a nézése, az arckifejezése folyamatosan egyre jobban szippant magával. Mindemellett veszi a humoromat, jól érezzük magunkat egymással. Lehet többet érzek Nini iránt, mint barátság. Elég kíváncsi vagyok, hogy fognak telni a napjaink közösen, főleg így, hogy egyre több időt vagyunk együtt.

Gergő Fecóval beszélgetett a táskatervezővel való kapcsolatáról, a fodrász pedig elmondta neki, hogy a bezártság és a kis közösség ráerősít az érzelmeire, és szerinte nem lenne értelme belekezdeni.

Szerintem a való életben egyáltalán nem tudnának egy párt alkotni, sajnos, pedig egy nagyon jó kis sztori lenne, hogy ennyire két más emberről beszélünk, aki más környezetből jött. Vicces pár lennének, de ez szerintem kivitelezhetetlen valójában

– mondta el később Fecó.

Nini Kocsis Tibornak árulta el, hogy bár úgy érzi, megért egy kapcsolatra a verseny ideje alatt, de inkább a műsor után, tiszta fejjel kéne átgondolnia a dolgot. Belátta, hogy nagyon más életet élnek a gazdával, így nem biztos, hogy lenne közös jövőjük.

Tök jó, hogy vagyunk egymásnak, de szerintem az itteni létben ennyi van. Jó, azért összebújva aludtunk, de semmi más. Majd meglátjuk.

A pénteki részben Jázmin kiesett a versenyből.

Kapcsolódó
Jázmin Viktóriának ért véget a Celeb vagyok, ments ki innen!
Komolyra fordult a verseny, egy újabb táborlakó hagyta el a dzsungelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik