Szórakozás

Házasodna a gazda: Zsolt gazda nem tudta megkülönböztetni a tacót az osztrigától

RTL
RTL
Azt mondja, osztrigát nem is látott még.

A Házasodna a gazda több happy enddel zárult: Zsolt gazda rátalált Lídiára, akivel már párként tekintenek egymásra, sőt, a gazda a gyerekvállalás kérdését is belengette választottjának. Nem volt persze ilyen pozitív kicsengése egy másik szerelmi szálnak.

Kapcsolódó

Zsolt és Lídia Amszterdamba utaztak az álomrandira, ahol osztrigát és tacót is kóstoltak. Előbbiről úgy nyilatkozott a gazda, vágyfokozóknak is remek, így biztosan nem lesz unalmas az első, közös szobában töltött éjszakájuk. Ezt követően felkapta a tacót, megkóstolta, majd arra jutott, olyan, akár a gyros. Bár ő meg volt győződve arról, az osztrigát falatozza.

– Mennyei ez az osztriga! Másodiknál tartok már.

– Zsolti, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni téged, de az véletlenül nem a taco? Kicsit én éreztem magam hülyén, muszáj voltam szólni.

– Ezért röhögtél?

Zsolt később így magyarázta a bizonyítványt:

Az se tudtam, mi ez az osztriga külsőleg, tényleg nem tudom, mi az. Tacót láttam már, persze, de nem ilyen formában. Próbáltam bedobni magam, mint aki ért hozzá, de ez kicsit felsült. Ez a baj az angol tudásommal, nekem azt mondták, a másik az osztriga!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik