Dér Heni kisfia több mint egy éve született meg, és bár az énekesnő jelenleg is dolgozik azon, hogy visszanyerje a szülés előtti formáját, nem ostorozza magát, és szerinte más édesanyáknak sem kellene.
Van egy csodálatos férjem, egy gyönyörű kisfiam, érthetően a családom van az első helyen. Ettől még én is fontos vagyok, és foglalkozom is magammal. Rendszeresen edzek, mert jól szeretném érezni magam a bőrömben, mert fel akarok töltődni. De a jó közérzetem vagy az önbizalmam nem azon múlik, mennyire kockás a hasam
– magyarázta a Best magazinnak.
Mint mondja, az interneten mindig is sok bántást kapott a külseje miatt, ez pedig csak fokozódott azóta, hogy anya lett. Egyesek szerint sok rajta a felesleg, mások szerint túl vékony, az énekesnő viszont nem foglalkozik már a trollok véleményével.
Nem mondom, hosszú út volt, míg eljutottam idáig, de megérte. Rendben vagyok magammal, így amikor azt hallom, milyen ocsmány fejem van, nem kell pszichológushoz rohannom. Már jó ideje megtanultam kizárni a mocskolódást, előadóművészként ez elengedhetetlen, anyaként meg pláne az! Mert ha én jól vagyok, akkor a kisfiam és a családom is
– tette hozzá.