Szíves elnézésüket kérem, hogy úgy nézek ki, mint egy bolond
– így kezdte szereplését a szerdai Mokkában Esztergályos Cecília. A színésznő elmondta, hogy valaki más helyett ugrott be, így nem volt ideje rendesen megcsinálni a haját.
Mint kiderült, azért hívták, hogy töltött paprikát készítsen a reggeli műsorban. A műsorvezetők hosszan kérdezgették az ételről és a receptről, amire Esztergályos készségesen válaszolgatott is (közben megragadta a pillanatot, hogy élő adásban felköszöntse névnapos unokaöccsét). A beszélgetés negyedik percében derült fény rá, hogy bár nagyon szereti, a színésznő még soha életében nem főzött töltött paprikát.
Imádom, hogy behívtunk ide úgy, hogy még nem csináltál ilyet. Ez óriási. Tök jó
– jelentette ki Pachmann Péter műsorvezető.
Én mondtam, hogy nem csináltam, de hát el tudom játszani, hogy én már rengeteget csináltam, bár nincs értelme
– fogalmazott Esztergályos, majd egy paprikához kezdett suttogni, hogy maradjon benne a töltelék.
Az étel végül elkészült, a színésznő már a felvétel előtt meg is ette a saját adagját. Mielőtt rátért volna a recept részleteire, elmondta, hogy szívesen vezetne főzős műsort, sőt, a 33 éve tartó házasságáról is mesélt.