Egy szupermarketben dolgozott, utána tért át az OnlyFans-modellkedésre a 23 éves Ally Mae. Azután döntött így, hogy a boltban óránként 8 fontot (3700 forintot) keresett meg, a felnőtt tartalmakra specializálódott oldalon viszont akár a havi 11 millió forintot kitevő 25 ezer fontot is.
Az OnlyFansnél aztán tartott egy kis szünetet, de megdöbbentette, amit tapasztalt. Azt mondja, nem lehet már az oldalon csak 15 ezer fontot, azaz 7 millió forintot megkeresni. Noha ez sem kevés, Mae jobban örülne a korábbi keresetnek.
Szerinte a csökkenés a megélhetési költségek növekedése miatt következett be.
Azt mondja, nem, vagy nem csak ő, és a szünete okozza a kevesebb pénzt, mert már négy éve dolgozott az oldalon, nem kéne hogy ekkora hatással legyen rá.
A megélhetési költségeknek van rá hatása, egyértelműen. Nem hiszem, hogy az emberek annyira nagyon szívesen csatlakoznának és költenék a pénzüket, mint korábban. Úgy gondolom, hogy az emberek most a számláikra összpontosítanak, és hogy biztosítsák a megélhetésüket
– idézte a nőt a Mirror.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Úgy véli, a világjárvány alatt volt az aranykorszak.
Rengeteg pénzt kerestem azzal, hogy rengeteg ember csatlakozott és rengeteg figyelmet kaptam. A legjobb hónapomban 25 ezer fontot kerestem, ez most valószínűleg 10 ezer és 15 ezer font között van.
Persze vissza a szupermarketbe nem menne vissza dolgozni, mert azért még mindig jóval többet keres meg így. Azt mondja Mae, amíg ki nem öregszik, meg nem csúnyul, addig folytatja, de utána is lesz élet. Ahhoz viszont pénzt kell, hogy elindítsa saját vállalkozását.
Mae eddig összesen 300 ezer fontot keresett meg a videóival, de nem indult ez olyan könnyen. Sokan bántották miatta a neten és élőben is, „pokollá” tették az életét.