Élet-Stílus koronavírus

Egy szupermarketben dolgozott, most egy halom pénzt keres a képeivel

A koronavírus-járvány miatti korlátozások katasztrofális hatással vannak a gazdaságra. Teljes iparágak épültek le, kényszerülnek hosszú leállásra, tömegek veszítik el az állásaikat. Nagyon keveseknek azonban mégis kifejezettem előnyös üzletileg a karantén. Közéjük tartozik az aktmodell is, aki nem is olyan régen még egy szupermarketben dolgozott.

Ally Mae 16 évesen, az iskola mellett kezdett el dolgozni egy Morrisons szupermarketben. A pékségben sütött fagyasztott termékeket, és néha esti pénztáros műszakokat vállalt, hogy egy kis extrapénzt keressen – írja a LadBible című brit bulvárlap.

A 21 éves lány tavaly mondott fel a munkahelyén, hogy új, önálló karrierbe fogjon, mint aktmodell. Míg a szupermarketben 8,5 fontot (kb. 3400 forintot) keresett óránként, most ugyanennyi idő alatt, legalább 150 fontot (kb. 60 ezer forintot) tesz zsebre. Naponta legfeljebb két-három órát dolgozik, ideje többi részét pedig videojátékokkal tölti, vagy a barátaival cseveg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ALLY 💜 (@allymaexoxo) által megosztott bejegyzés, Márc 8., 2020, időpont: 12:51 (PDT időzóna szerint)

Mae az OnlyFans nevű fizetős online felületre tölt fel magáról aktképeket. A fizetését az alapján kapja, hogy hányan kíváncsiak fotóira, de a rajongók külön összegeket is felajánlhatnak neki, ha valamilyen extrát, például privát fotót, videót, vagy üzenetet szeretnének kapni tőle.

Évi 120 ezer fontos (közel 50 millió forintos) bevételével Mae eddig is az OnlyFans legjobban kereső lányai közé tartozott, de azt mondja, a koronavírus miatti bezártság még jobban megpörgette az üzletet. A lány most úgy számol, hogy az idei év végére legalább 200 ezer fonttal (közel 80 millió forinttal) lesz gazdagabb.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ALLY 💜 (@allymaexoxo) által megosztott bejegyzés, Júl 7., 2019, időpont: 5:07 (PDT időzóna szerint)

Soha nem gondoltam, hogy valaha ennyi pénzt fogok keresni, nem sokan mondhatják el magukról 21 évesen, hogy vettek maguknak egy házat, egy szép autót és anyagilag stabil lábakon állnak

– mondta Ally, aki hozzátette, szereti a munkáját, addig fogja csinálni, ameddig csak tudja. Már csak azért is, hiszen a húga és az anyja is támogatja, bár az anyja azért szeretné, ha Allyből egyszer tanár lenne. A lány viszont először szeretné körbeutazni az egész világot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik