Sydney Sweeney-t először jelölték Emmy-díjra, ráadásul egyből kettőre. A színésznő kiemelkedő női mellékszereplőként kapott jelölést dráma sorozat (Eufória) illetve limitált sorozat vagy film (A Fehér Lótusz) kategóriákban.
Sweeney a People megkeresésére elmondta, hogy éppen dolgozott, egyik helyszínről a másikra utazott, amikor a kocsiban ülve elkezdtek gratulációk özönleni a telefonjára. Ekkor értesült a jelöléseiről. A felismerést követően sírva hívta fel az édesanyját, az erről készült felvételt pedig az Instagram-oldalán is megosztotta.
Micsoda reggel! Nagyon köszönöm az Emmy-jelöléseket! Megtiszteltetés tudni, hogy Olivia és Cassie ilyen sok emberrel került kapcsolatba. Nagyon büszke vagyok mindkét műsorra, és hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett bennük. De ami a legfontosabb, anya, szeretlek, olyan sok hullámvölgyön mentünk át. Köszönöm, köszönöm!
– írta a videó mellett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A színésznő a People-nek arról is beszélt, hogy egyáltalán nem számított a jelölésekre, de izgatottan várja a gálát, ahol a kollégáival ünnepelhet.
Nem igazán számítottam erre. Amikor beleszerettem a színészetbe és a karaktereimbe, nem nagyon foglalkoztam a díj-témával. Szerintem olyan sok hihetetlen színész van, akiknek szurkoltam, hogy nem voltam erre felkészülve
– magyarázta a lapnak.
Sweeney munkásságával egyébként korábban egy nagy cikkben is foglalkoztunk, ezt ide kattintva lehet elolvasni.