Szórakozás

A rapper Young Thug börtönben marad, a bíró szerint „veszélyes a társadalomra”

Derek White / WireImage / getty
Derek White / WireImage / getty
Nemrég Dua Lipával adott ki közös számot.

27 másik bandataggal karöltve még május elején tartóztatták le az amerikai rappert, Young Thugot, akit a saját villájából hurcoltak el a hatóságok. Egy másik rappert is előállítottak, Gunnát. Thugot azzal vádolták, hogy társalapítóként létrehozott egy Young Slime Life nevű utcai bandát, aminek tagjai gyilkosságot is elkövettek már.

Young Thug ügyvédje már egyszer óvadékkérelmet nyújtott be a bíróságon, de azt elutasították – miképp az újat is. A bíró úgy fogalmazott a Los Angeles Times szerint,

Ő a legveszélyesebb ember az ügyben, mert nem kell bemocskolnia a kezét, mások intézik a dolgait.

A bírónak aggályai merültek fel, miszerint polgári nevén Jefferey Lamar Williams veszélyt jelent a társadalomra. A szövetségiek szerint a rapper Young Stoner Life Records nevű kiadója bűnszervezetként működött.

Thug nemrég Dua Lipával dolgozott együtt a nyár egyik nagy slágerén (megjegyzendő, Lipa kollaborációi korábban sem voltak túl sikeresek ilyen szempontból, anno DaBaby rappert homofób üzenetek miatt tüntettek el több amerikai fesztiválról is).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik