Szórakozás

Kettétört Olivia Rodrigo Grammy-szobra, miután véletlenül kiejtette a kezéből

Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images
Nem ő az első, akivel megtörtént.

Itthoni idős szerint vasárnap éjszaka tartották meg a Grammy-gálát, a zenei díjkiosztón olyan sztárok jelentek meg, mint Dua Lipa, Justin Bieber vagy Lady Gaga. A műsorról és a nyertesekről hosszasabban ebben a cikkben írtunk, ahogy arról is megemlékeztünk, az egyik nyertes, az énekes Doja Cat éppen mosdóban volt, amikor kiderült, hogy nyert, így onnan szaladt a színpadra.

Kapcsolódó
Zelenszkij videóüzenetét és meglepetéseket hozott az idei Grammy-gála
A dobosát néhány napja elveszített Foo Fighters három díjat nyert, és egy rekordot is sikerült beállítani.

A Grammy-gála egyik nagy nyertese a tizenkilenc éves Olivia Rodrigo volt, aki három olyan kategóriában is besöpörte a díjat, mint a legjobb új előadó, szóló előadás vagy legjobb pop album. Az esemény után a sajtószobában természetesen mindegyik szobrocskát magával vitte,  hogy pózoljon velük néhány fotó erejéig, mikor az egyiket kiejtette kezéből, így a gramofont ábrázoló díj kettétört.

Utoljára 2010-ben történt ehhez hasonló eset, akkor Taylor Swift kezéből esett ki az egyik, az összesen négy díj közül. A szobrocskát vissza tudták szerelni.

Kapcsolódó
Egyik nap megunta a színészkedést, helyette egy hét alatt popsztárrá vált
Olivia Rodrigo hamarabb vált ismert popsztárrá, mint amennyi idő két nagybevásárlás között eltelik. Berobbanása után fél évvel már találkozott Joe Bidennel, de fellépett a Brit Awardson is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik