Szórakozás

Tóth Andi könyökgipszben, sokkolóval az „integetőháján” kevert salátát, ami szerinte rettenet lett

Youtube / (L)EHETETLEN
Youtube / (L)EHETETLEN
Kárpáti Rebekával össze is bilincselték őket, amíg krumplit pucoltak.

Tóth Andi és Kárpáti Rebeka a (L)ehetetlen című műsor vendégei voltak, barackos csirkét kellett főzniük. Mindezt persze olyan nehezítésekkel, mint a könyökgipsz, a bilincs vagy a sokkoló.

A celebnők már a főzés legelején könyökgipszet kaptak a jobb karjukra, amit Tóth Andi fel is használt a hús klopfolásához. Krumplipucolás közben már össze is bilincselték őket a szabad csuklójuknál, bár ez később lekerült róluk. Mint mondták, ők nemigen éreztek késztetést arra, hogy rivalizáljanak a konyhában, a sokkolós nehezítéstől azonban egyikük sem volt különösebben elragadtatva.

És pont ide? Ebbe az integetőhájba?

– kiáltott fel Tóth Andi, amikor a műsorvezető feltette rá a műszert, ami időnként rázott rajta egyet. Akárcsak Kárpáti Rebekán.

Ez a sokkolós sztori nem játék. Még a legkisebb rázásra is úgy reagálok, hogy egyszerűen Úristen, éget, fáj, szúr, csíp, harap. Ez annyira nem tetszett

– mondta az influenszer-színésznő, még Tóth Andi a fájdalmas helyett inkább idegesítőnek titulálta a nehezítést.

Dános Tamás és Jancsa Jani végül Tóth Andi főztjét ítélték jobbnak, az énekesnő meg is lepődött azon, mennyire ízlett nekik a salátája, szerinte ugyanis rettenet lett. A forgatás alatt többször hangsúlyozta is, hogy korábban sosem készített salátát, mert nem is igen kultiválja ezt a köretet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik