Véget ért A Dal 2022 tehetségkutató, mely győztese a korábbi évadokhoz képest most nem utazik el az Eurovíziós Dalfesztiválra, mivel Magyarország már nem nevez a versenyre. A Dal döntőjében ahogy mindig, most is a nézők szavazata számított, a műsort végül Oláh Ibolya nyerte a Nem adom el című számával. Ezzel elnyerte az év dala, valamint a Petőfi zenei díj Év Dala 2022 elismerést is. A következő egy évben pedig lemezt és videóklipet is készíthet, ahogy tízmillió forint pénzjutalmat is kapott.
Győzelme után Facebook-oldalán írta le, hogyan érzi magát a műsor után, de ahogy írta, egyelőre nehezen találja a szavakat örömében.
Még mindig nem találok szavakat, egészen elképesztő, amit átélhettem! Örök másodikból tegnap felléphettem a dobogóra. Ezt Nektek köszönhetem, akik kitartottatok mellettem ennyi év múltán is, nem tudom elmondani, hogy ez mennyit jelent nekem. De ami még fontosabb, hogy egy olyan »gépezet«, igaz csapat részese lehetek, akik nélkül ez mind nem jöhetett volna össze, elsősorban a szerzők Födő Sándor zeneszerző és Hegyi György, Csakmag Vivien szövegírók. Sokat köszönhetek még A Dal 2022 műsor zsűrijének Wolf Katinak, Ferenczi Gyurinak, Mező Misinek, Egri Péternek, és a műsor teljes stábjának, zenész barátaimnak, csodálatos versenytársaimnak, akiknek innen is gratulálok elképesztő produkcióikért. A képen a díjjal és Födő Sándorral, az év slágere zeneszerzőjével.