Szórakozás

Mila Kunis megtörte a csendet az orosz-ukrán háború kapcsán

Larry Busacca / Getty Images
Larry Busacca / Getty Images
Férjével együtt nagyszabású adománnyal támogatták Ukrajnát, és tovább emelnék a tétet.

Mila Kunis ugyan korábban kijelentette, hogy pusztán azért, mert hétéves koráig Ukrajnában élt, még nem azonosul az országgal. A 2014-ben történt eseményekre egyáltalán nem is reagált, tegnap viszont valami megváltozott.

Kapcsolódó

Férjével közös Instagram posztjában a színésznő kifejezte, hogy büszke a származására, majd arra kérte a követőiket, hogy támogassák az ostrom alatt álló ország lakóit.

1983-ban születtem Csernovicban, Ukrajnában. 1991-ben érkeztem Amerikába. Mindig is amerikainak tartottam magam. Egy büszke amerikainak. Szeretek mindent, amit ez az ország értem és a családomért tett. De még sosem voltam olyan büszke arra, hogy ukrán vagyok, mint ma

– mondta a színésznő Ashton Kutcherrel közös Instagram-bejelentkezésében, aki hozzátette, hogy ő pedig sosem volt még büszkébb arra, hogy egy ukrán nőt vett feleségül.

Az Ukrajnában zajló eseményeket elkeserítőnek nevezték, hangsúlyozva, hogy ezen a világon nincs helye ilyenfajta igazságtalan támadásnak.

A pár eddig hárommillió dollárt adományozott az általuk létre hozott „Stand With Ukraine” nevű GoFundMe profilnak, amivel olyan cégeket támogatnak, mint a Flexport és az Airbnb. Előbbi segélyszállítmányok szállítását szervezi Lengyelországban, Romániában, Magyarországon, Szlovákiában és Moldovában, az Airbnb pedig ingyenes, rövid távú lakhatást biztosít az Ukrajnából menekülőknek. A cél 30 millió dollár mielőbbi összegyűjtése.

Kiállni Ukrajna mellett azt jelenti, hogy támogatjuk az ukránokat

– zárták posztjukat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ashton Kutcher (@aplusk) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik