Szórakozás

Húsz művész dolgozott II. Erzsébeten és David Beckhamen, mielőtt szelfizhettünk velük

Ben Pruchnie / Getty Images
Ben Pruchnie / Getty Images
Hírességek, sportolók, politikusok és előkelőségek – főként miattuk látogatnak el a Madame Tussauds múzeumok egyikébe a kíváncsi turisták. A francia művésznő korábban szó szerint bemocskolta a kezét a túlélésért, az ismert személyekről mintázott műveivel pedig később bejárta a Brit-szigeteket. Miután letelepedett, virágzásnak indult a birodalma, amelynek legújabb kirendeltsége nemsokára megnyitja kapuit Magyarországon.

Hamarosan megnyílik a világ 26. Madame Tussauds múzeuma – méghozzá Budapesten. Az első létesítmény 1835-ben nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt a londoni Baker Streeten, és miután a város egyik legnagyobb szenzációjává vált, a névadó halála után az unokái a Marylebone Roadra költöztették át a teljes tárlatot, hogy elkerüljék a túlzsúfoltságot. Manapság a közönség főként azért látogatja Madame Tussaud múzeumait, hogy színészekkel, énekesekkel, sportolókkal vagy előkelőségekkel szelfizhessenek, a maga idejében viszont a londoni tárlat fő attrakciója a Chamber of Horrors, azaz a borzalmak kamrája volt, ahol Marie Tussaud művei a francia forradalom áldozatainak állítottak emléket, de ismert gyilkosok és más bűnözők viaszszobrai is helyet kaptak.

Fred Duval / FilmMagic / Getty Images Daniel Craig, William Shakespeare, David Beckham, Madame Tussaud, Erzsébet királynő, Barack Obama, Adele, Benedict Cumberbatch és Kim Kardashian viaszfigurái közös fotón a londoni Madame Tussauds múzeumban.

Az eredeti múzeum létrehozója 1761 decemberében született Strasbourgban, Marie Grosholtz néven. Édesanyja a kor híres orvosának és viaszkészítő mesterének, Philippe Curtius-nek volt a házvezetőnője, a férfi pedig hamar felfedezte Marie művészi vénáját. Mindent megtanított neki, amit a viaszszobrászatról tudott, a lány – mestere útmutatásait követve – hamarosan elkészítette Francois Voltaire és Benjamin Franklin tökéletes viaszmását. Miután a tehetségének híre ment, meghívást kapott a versailles-i kastélyba, hogy XVI. Lajos húgának művészettanára legyen. Így került Grosholtz Erzsébet Filippina Mária francia királyi hercegnő szolgálatába egy időre.

A francia forradalom kitörése után Marie Grosholtzot és édesanyját a párizsi La Force börtönbe zárták, mivel a király szimpatizánsai voltak, már a fejét is leborotválták a guillotine általi kivégzéshez, azonban Curtius kapcsolatainak köszönhetően megmenekült. A művésznőt szabadulása után arra kötelezték, hogy kivégzett nemesek arcáról mintázzon halotti maszkokat, bizonyítva a birodalom iránti hűségét. Barátainak és korábbi munkaadóinak levágott feje egyaránt a kezébe került ekkor, készített többek között Marie Antoinette-et és XVI. Lajost formáló másolatokat is. Az említett halotti álarcokat a győzelem jelképének tekintették és felvonultatták Párizs utcáin. Emlékirataiban Marie Tussaud (akkor még mindig Grosholtz) visszaemlékszik a pillanatra, amikor

egy lépcsőn ült térdén egy véres fejjel, amiről éppen mintákat vett a tökéletes másolathoz.

1794 szeptemberében Philippe Curtius meghalt, két híres viaszmúzeumát pedig a tanítványára hagyta. Marie Grosholtz egy évvel később feleségül ment François Tussaud-hoz, és felvette a nevét. 1802-ben a férjét hátrahagyva már Madame Tussaud-ként utazott a Brit-szigetekre, hogy a kiállításával turnézzon. Hosszú éveken át járta a vidéket, végül 1835-ben a fiaival együtt állított fel állandó tárlatot a londoni Baker Streeten. Tizenegy évvel a letelepedés után a Punch Magazine a borzalmak kamrája nevet adta a „különszobának”, ahol a francia forradalom hátborzongató emlékeit láthatták a vendégek. A tárlat részét képezték a művésznő által készített halotti maszkok, illetve gyilkosokról készült viaszmások is.

Marie Tussaud 1850 áprilisában halt meg állítólag tüdőgyulladásban, ez azonban nem jelentette a birodalma végét. Évtizedekkel azután, hogy a múzeumot a Marylebone Roadra költöztették az unokái, tűz söpört végig a tárlaton, a második világháborúban pedig német bombák tépázták meg a látnivalókat. Az eredetileg 400 viaszfigurából álló gyűjtemény legtöbb darabja tönkrement, ezeket kénytelenek voltak eltávolítani a tárlatból. A londoni múzeum legrégibb viaszmása egyébként Madame du Barryt ábrázolja, a ma is megtekinthető látványosság a kora mellett azért is különleges, mert egy beépített szerkezetnek hála olyan, mintha XV. Lajos szeretője még mindig lélegezne.

1972-ben világszintű terjeszkedésnek indult a múzeum. Másodikként az amszterdami Madame Tussauds épült meg, ezt követte az első amerikai létesítmény, mára pedig már nemcsak Európában és az Egyesült Államokban üzemelnek a viaszmúzeumok, de a Közel-Keleten, Ausztráliában és Ázsiában is vannak tárlataik. Budapesten a tervek szerint 2022 első negyedévében nyílik meg a múzeum a Dorottya utcában. Pontosabb információk még nem láttak napvilágot a tárlatról és az árakról, azt viszont tudni lehet, hogy a nyugat-londoni figura-manufaktúrában 50 „handmade” bábut készítenek a franchise-rendszerben működő magyar Madame Tussaudsnak.

Kapcsolódó
Madame Tussauds nyílik Budapesten
3,1 milliárd forint közpénzt kapott a projekt.

A borzalmak kamrája

A kamrát 1996-ban 1,5 millió dollárból újították fel, 500 évre visszamenőleg életre keltve a bűnözés és a megtorlás történeteit. A tárlat részévé vált több, a Newgate börtönből érkezett tárgy, valamint egyes kínzóeszközök másolatai is, a látogatókat pedig nézelődés közben beöltözött színészek riogatták. Voltak olyan kiépített cellák, melyeknek az ajtaját nyitva hagyták azt a látszatot keltve, mintha az ámokfutó szabadon sétálna a termek kötött. A bemutatott figurák között volt Drakula gróf, Dzsingisz kán és Adolf Hitler is, a kiállítási tárgyak között pedig szerepelt az a guillotine is, amivel annak idején Marie Antoinette-et fejezték le.

A kamra végül 2016 áprilisában végleg bezárt, mivel sokan ízléstelennek találták az ott látottakat (a kiállítás megtekintését gyerekeknek, terhes nőknek és gyengébb idegzetűeknek egyáltalán nem javasolták). Bár tavaly decemberben felmerült, hogy újra megnyitják a sokáig népszerű részleget, a Madame Tussauds oldalán olvasható információk szerint ez nem történt meg.

Kik kapnak ma helyet a viaszmúzeumban?

A Madame Tussaud panoptikumába való bekerülés menete úgy néz ki, hogy a cég felkeresi azokat az élő hírességeket, akikről szeretnének viaszmást készíteni; emellett a múzeum honlapján arra is van lehetőség, hogy a közönség kérvényezze egy-egy ismert ember élethű másolatát, ám a weblap üzemeltetői megjegyzik, a kérés elküldése nem garantálja, hogy a munka mindenképpen meg is valósul.

Az sem evidens, hogy a megcélzott hírességek igent mondanak a felkérésre. A vállalat a viaszfigura-gyártást megelőzően mindenképpen engedélyt kér attól, akiről a mintát szeretnék elkészíteni. De egyéb kéréseknek is eleget tesznek: Anne Hathaway mása mellett például tavaly „Annie-re” cserélték a névtáblát, miután a színésznő jelezte, ki nem állhatja, ha Anne-nek hívja valaki.

Hogyan készülnek a figurák?

Miután a felkeresett híresség rábólint a munkára, mindenekelőtt tennie kell egy látogatást abban a múzeumban, ahol végül kiállítják a róla készült viaszmást. Ott egy többórás fotózás vár rá, ahol az összes létező szögből fényképeket készítenek róla, majd mindenhonnan leveszik a méreteket, hogy a londoni gyárban megalkothassák a tökéletes mást.

A centik és arányok lejegyzése után a szakemberek egy meglehetősen széles palettából kiválasztják az alany bőrszínét, hajszínét és az övével teljesen megegyező szemeket is, bizonyos testrészekről pedig szilikonformákat készítenek, ebbe öntik később a forró viaszt. A munkálatok ezt követően kettő, de akár hat hónapig is tarthatnak.

Egy viaszbábun általában húsz művész dolgozik.

Miután kialakították a vonásait, olajbázisú festékkel teszik élethűvé a szobrot. A természetesség jegyében többféle hajszínt is használnak a végső verzióhoz, a szálakat pedig egyenként fűzik be. Az utolsó lépés természetesen az öltöztetés, a szetteket pedig gyakran a hírességek adják a múzeumoknak, hogy még reálisabb legyen a kép.

Fizetséget egyik celeb vagy előkelőség sem kap pusztán azért, mert modellt állt, egy viaszmás ára viszont több mint 212 ezer dollárt kóstált 2015-ben. A figurákat természetesen idővel frissítik, mintha csak együtt öregednének azokkal, akikről mintázták őket. Egyes hírességeknek több változata is elkészült már az évek során, ami nem is véletlen – előfordul ugyanis, hogy valakiről nem lett túl előnyös a másolat.

Vloggereket is megcéloznak

Nagy-Britannia leghíresebb vloggerei Zoe Sugg és Alfie Deyes, a róluk készült viaszfigurákat 2015 szeptemberében leplezték le, az amszterdami Madame Tussauds pedig tavaly kérte fel a holland szépséggurut, a NikkieTutorials néven ismert Nikkie de Jagert, hogy viaszmása legyen a tárlatuk része. A folyamatot természetesen ő is videóra vette, amiből kiderült például az, hogy az írisze körüli gyűrű színe tökéletesen megegyezik Daniel Craigével. A hasonlóság jegyében még a műszempilláját is átadta a szakembereknek, hogy azt ragasszák majd a kész bábura.

Miután a viaszmás elkészült, a vlogger önkívületi állapotban járta körül, azt hajtogatva, hogy

Úgy érzem, bármikor megmozdulhat!

Nikkie de Jager rémisztő élményként írta le a találkozást, hiszen még egy olyan apró ráncocskát is felfedezett a róla mintázott bábun, amiről korábban azt hitte, hogy csak ő tud a létezéséről, annyira pici. Mivel a viaszmása októberben készült el, a Halloween szellemében egy időre ő maga állt be a baba helyére, amikor pedig a vendégek elég ideje nézték, váratlanul rájuk köszönt.

Olcsónak tűnő koppintások és mesterművek

Bár a vlogger rendkívül elégedett volt a viaszmásával, nem minden híresség mondhatta el magáról ugyanezt. Zendaya új figurája például az idén debütált, és olyan arcot kapott, amiben ugyan felismerhetők a színésznő vonásai, ám a grimaszával első ránézésére úgy néz ki, mintha az üzletvezetővel akarna beszélni. A londoni múzeum reagált is a kritikákra.

Tehetséges művészeink a 2015-ös ülés során végzett mérések és referenciák felhasználásával alkották meg az új Zendaya figuránkat. Tisztában vagyunk vele, hogyha a rajongók hihetetlenül szenvedélyesek, másmilyennek érezhetik, amíg nincs lehetőségük közelről látni

hangzott a közlemény.

Kapcsolódó

Ariana Grande mása ezzel szemben voltaképpen nyomokban sem tartalmazta az énekesnő arcát, így miután megmutatták neki, hogy néz ki a bábu, nem is tagadta, hogy nem tetszik a végeredmény. Az évek során rendesen mellé lőttek például Kim Kardashian, Naomi Campbell, Jessica Simpson vagy Nicki Minaj viaszmásával is, de a legrosszabbul talán Beyoncé járt, akiről több, kevésbé előnyös figurát is mintázott a vállalat.

Galéria
Ian West / PA Images / Getty Images
Ariana Grande

Persze remek viaszmások is készültek. A legjobban talán Khloé Kardashiané sikerült 2018-ban, de elég ijesztő a hasonlóság Rihanna, Harry herceg és Meghan Markle, Cara Delevingne, Miley Cyrus, Ryan Gosling valamint Taylor Lautner esetében is.

Galéria
Gabe Ginsberg / Getty Images
Khloe Kardashian

A bábuk elhelyezése ugyancsak fontos. Szakítás vagy házasság esetén természetesen máris helyet váltanak a viaszmások. Brad Pitt figurája például kezdetben Jennifer Anistoné mellett állt, válásuk után viszont Angelina Jolie mellé került, akivel végül szintén külön utakon folytatták – ahogyan a róluk készült bábuk is.

A One Direction tagjait nem sokkal a banda tízéves évfordulója után búcsúztatták el a londoni múzeumtól, mondván, a showbiznisz folyamatosan változik, az együttes pedig amúgy is feloszlott, így az alapításuk tizedik évfordulója épp kapóra jött, hogy megköszönjék nekik a részlegükön tett szolgálataikat. A rajongók persze kiakadtak és a Twitteren tiltakoztak arra hivatkozva, hogy ennél közelebb már sosem kerülhetnek a kedvenceikhez.

Donald Trump (nem mellesleg rendkívül élethű) figurája ugyan a fiúbanda tagjaival ellentétben maradt a (berlini) múzeumban, miután azonban a 2020-as elnökválasztást elbukta, egy szeméttel telehányt kukába dobták a bábuját, hogy ebben a formájában csodálhassák meg a látogatók.

Kapcsolódó
A berlini Madame Tussauds kukába dobta Donald Trump viaszbábuját
Így reflektáltak az elnökválasztásra.

Harry herceg és Meghan Markle másait tavaly év elején a brit királyi családnak kialakított részlegről távolították el, aminek ideje is volt, hiszen akkor már több mint egy éve megtörtént a Megxit, azaz a sussexi pár függetlenedése az udvartól. Ők az A listás hírességek közé kerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik