Szórakozás

Saját unokáját szülte meg, a legidősebb ausztrál béranya lett

Maree Arnold 22 évvel ezelőtt szült utoljára.

Az 54 éves Maree Arnold saját lányának, Meagen White-nak szült gyereket, ezzel ő lett a legidősebb béranya Ausztráliában – írja a Mirror.

White-nál Mayer-Rokitansky-Kuster-Hauser-szindrómát diagnosztizáltak 17 évesen, a rendellenesség miatt nem születhetett gyereke. Férjével, Kyle-lal viszont nem eltökéltek voltak, hogy babájuk legyen.

Egyszer már próbálkoztak béranyával, de akkor a kislány 21 hetesen elhunyt.

Végeztek némi kutatást és orvosokkal is konzultáltak, mire kiderült, hogy édesanyja minden feltételnek megfelel, hogy a lánya béranyája legyen.

Az ötgyerekes Arnold eleinte félt, hisz jóval ötven felett volt  és legutóbb 22 éve szült, ráadásul kezdetben nem volt sikerélményük. Három sikertelen embrióátültetés után Meagan és Maree kezdték feladni a reményt, a negyedik átültetés azonban sikeres volt.

“Mindig azt hittem, túl öreg vagyok ahhoz, hogy ilyesmit csináljak, de ez csak azt mutatja, hogy mindig kérdezni kell. Ez egy különleges élmény számomra, és túl vagyok a holdon, hogy segíthetek a lányomnak

– mondta a nagymama, aki így saját unokáját szülte meg, aki a Winston nevet kapta.

Mindketten jelen voltunk a szülésen. Nem voltunk idegesek, sokkal inkább izgatottak, szerencsére fantasztikus orvosunk volt

– mondta a lánya.

Édesanyja és egyben béranyája is boldog volt.

„Csak abban reménykedem, hogy a történetünk másokat is arra ösztönöz majd, hogy ugyanazt az utat járják be, mint mi – én minden bizonnyal újra megtenném” – mondta.

Anya és lánya egyetértett abban, hogy ez az élmény közelebb hozta őket egymáshoz.

Nem is tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok érte. Kapcsolatunk még különlegesebbé vált. Nincs senki más, akivel szívesebben átéltem volna ezt

– mondta a lány.

Most valószínűleg Arnold lehet Ausztrália eddigi legidősebb béranyája, eddig a 2015-ben, szintén a lányának szülő Antonietta Di Maggio volt a legidősebb, ő 53 évesen szült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik