Szórakozás

Anna Wintour megemlékezett André Leon Talleyről: Művelt, káprázatos és kegyetlenül vicces volt

Michel Dufour / WireImage / Getty Images
Michel Dufour / WireImage / Getty Images
A divat egyik meghatározó alakja volt.

Hetvenhárom évesen meghalt André Leon Talley, a Vogu egykori vezető szerkesztője és a divatvilág egyik legjelentősebb újságírója. A TMZ információi szerint kedden, egy New York-i kórházban hunyt el, azt viszont egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a halálát. Talley életéről és munkásságáról két évvel ezelőtt amiatt foglalkoztunk részletesen, mert akkor megjelenő életrajzi könyvében elég sok kritikát fogalmaz meg egykori kollegája, és barátja, a Vogue főszerkesztője, Anna Wintourral szemben, akiről például azt írta, hogy az együtt eltöltött évek alatt súlyos érzelmi és pszichológiai sebeket ejtett rajta.

Kapcsolódó
Nagyon mélyről jött, évekig volt a Vogue vezető szerkesztője, most pedig tönkreteheti Anna Wintour karrierjét
A hetvenéves André Leon Talley május végén jelenteti meg memoárját, amiben arról is ír, hogy a Vogue főszerkesztője, Anna Wintour súlyos érzelmi és pszichológiai sebeket ejtett rajta.

Talley halálának híre után a lap és személyesen Anna Wintour is megemlékezett róla.

André hiányát rengetegen érezzük ma: lelkesen drukkolt a designereknek minden szezonban, akik emiatt imádták őt, a generációk, melyeket arra inspirált, hogy a divatiparban dolgozzanak. Folyamatosan feszegette a határokat és közben sosem felejtette el, hogy honnan jött

– írja róla Instagram-posztjában a magazin.

Mégis arra a hiányra gondolok most elsősorban, amit André kollegámként és barátomként okoz, az mérhetetlen. Káprázatos, művelt és kegyetlenül vicces, na meg persze élénk személyiség volt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vogue (@voguemagazine) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik