Szórakozás

Tobey Maguire és Andrew Garfield belopóztak az új Pókember vetítésére

Ray Tamarra / Getty Images
Ray Tamarra / Getty Images
Sapkával és szájmaszkkal takarták el az arcukat, hogy meglepjék Tom Hollandot.

Nemrég mutatták be a Pókember: Nincs hazaút című filmet, melyben a szuperhőst most Tom Holland alakítja. Nem túl gyakran fordul elő, hogy ugyanazt a karaktert megformáló színészek sokszor mutatkozzanak együtt nyilvánosan, most viszont Pókember korábbi megtestesítő, Andrew Garfield és Tobey Maguire elhatározták, hogy meglepik Hollandot a film premiervetítésén, ahová titokban lopóztak be, hogy támogassák. Garfield erről az Entertainment Tonightnak számolt be.

Még most sem tudom elhinni, hogy megtörtént. Belopóztunk a bemutató napján a vetítésre, baseball sapkában és maszkban néztem végig a filmet. Sőt, velem volt Tobey is, senki sem tudta, hogy ott vagyunk. Nagyon szép pillanat volt, amit közösen átéltünk akkor.

– mondta, majd hozzátette, nagyon szerencsés, hogy hármuk közül úgy érezheti magát, mint egy középső testvér, akit védelmez a bátyja, vagyis Tobey Maguire, ő pedig  vigyázhat a kisebb tesójára, Tom Hollandra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik