Szórakozás

Zámbó Krisztiánnak két korszaka volt, amikor nem akart Jimmy fia lenni

rtl klub
rtl klub
A másodikat sokkal nehezebben élte meg.

Zámbó Krisztián adott interjút a Fókusznak, ahol apjáról, Zámbó Jimmyről mesélt. Zámbó elmondta, gyerekkorában úgy látta, felfoghatatlan volt a Jimmyért való rajongás, ő többször ki is használta azt a felhajtást, ami körülöttük zajlott.

Fiatalon énekes szeretett volna lenni, tinédzserként sok baj volt vele, két időszak akadt, amikor nehezen kezelte apja sztárságát.

Életemben kettőször, két korszakom volt, amikor nem akartam a Jimmy fia lenni. Az első, amikor nagyon sokat kezdett dolgozni és nagyon keveset láttam. Elutazott Amerikába, satöbbi, és volt, hogy egy hónapig nem láttam. Egyszer-kétszer éjszaka betoppant, reggel már nem volt ott. Abban az időben arról álmodtam, ez bárcsak abbamaradna, csak az édesapámat akartam, nem Jimmyt. A másik a halála utáni időszak. Nagyon dühös voltam mindenkire, talán még kicsit rá is, de a legjobban magamra. Hogy miért nem nyitottam ki a számat. De nem akartam, mert láttam, hogy a Jóisten erre teremtette, nem akartam összezavarni, ezt elvenni tőle.

Zámbó Krisztián hozzátette, mondhatta volna fiatalon apjának, hogy ne csinálja ezt, maradjon velük többet, de akkor számos Jimmy-rajongónak okozott volna csalódást azzal, hogy apját eltéríti a zenei pályáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik