Szórakozás

Járai Máté: A legtöbb házasságban válóok a hűtlenség, a miénkben inkább fűszer

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A színész állítja, az egyéjszakás kalandok nem érnek túl sokat.

A Story magazinban jelent meg egy anyag Járai Máté és Járai Kíra házasságáról, melyből kiderült, a színész például azt gondolja nyitott kapcsolatukról, hogy a más nőkkel folytatott testi együttlét nem igazán ér sokat.

Korábban csak monogám kapcsolatban éltem, és Kírával is tizennégy év együttlét után reformáltuk meg a házasságunkat. Az már más kérdés, hogy hány olyan nővel voltam együtt a házasságunk alatt, akiért megérte akár csak öt percet is a feleségem nélkül töltenem. Az egyalkalmas testi együttlét sem ér semmit, ha csak a szexről szól, mert akkor nem lesz több egy szimpla tornaóránál.

A monogámiát aztán átértékelték:

Senki mással nem tud olyan lenni egy csók vagy egy érintés, mint amilyen Kírával. Az intimitásért tenni kell, hogy egy idő után ne csak barátok vagy lakótársak legyünk. Persze ez nagyon hullámzó, éppen ezért folyamatosan dolgozni kell azon, hogy kívánatosak maradjunk a másik számára, hiszen huszonhárom év együttlét után nehezen tud újat mutatni az ember. A legtöbb párkapcsolatban, házasságban válóok a hűtlenség, a mi életünkben azonban inkább egy fűszer.

story

Ajánlott videó

Olvasói sztorik