Szórakozás

Shane Tusup Szabó Zsófiról: Ő életem szerelme

Nagy kijelentések nyitottak.

A legfrissebb BEST Magazinból derült ki, hogy Szabó Zsófi és Shane Tusup egy párt alkotnak. Kapcsolatuk már hónapok óta tart, de csak most árulták el a nyilvánosságnak.

Kapcsolódó
Szabó Zsófi és Shane Tusup címlapon tették hivatalossá a kapcsolatukat
Úgy érzik, megtalálták életük szerelmét egymásban.

Szabó Zsófi úgy fogalmazott a BEST-nek, Tusup nagyon kitartó udvarló volt, ez tetszett neki a leginkább benne.

Mindketten túl vagyunk egy-egy házasságon. Sérültünk, amit kifelé nem mutattunk. A hasonló múltunk, a hasonló ambícióink pedig, úgy érezzük, hasonló jövőt hozhat. Ez mindkettőnknek a nagybetűs újrakezdés. De nem sietünk, és nem tervezünk előre. Kiélvezzük a jelent. Shane mellett újra boldog nő vagyok

Az edző pedig úgy fogalmazott a kapcsolatról:

Ő életem szerelme, amit már akkor is éreztem, és az ember ilyenkor van, hogy kikiáltja a boldogságát. Szeretem őt mint nőt, mint anyát, mint embert, mint a leggyorsabb futónőt, akit ismerek.

best

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.