Szórakozás

Britney Spears a 13 évig tartó gyámsága után most először látott készpénzt

Christopher Polk / WireImage / Getty Images
Christopher Polk / WireImage / Getty Images
Elmondta, hogy még a felét sem tudjuk azoknak a dolgoknak, amiket el kellett viselnie ennyi ideig.

Britney Spears Instagram-oldalán most először posztolt a gyámságának eltörlésével kapcsolatban, ami a napokban vált hivatalossá. A videóban kifejezi háláját a Free Britney mozgalom iránt, ami szélesebb körben is felhívta a figyelmet az énekesnő körül zajló egészen furcsa dolgokra. A posztból kiderül, hogy anyját is felelősnek tartja a történtek miatt, valamint, hogy a felelősöknek börtönben kellene ülniük azért, amit vele tettek.

Kapcsolódó
Egy napig sem bírnád élni azt az életet, amit rákényszerítettek Britney Spearsre
Hiába a milliós vagyona: ha éppen csak pár száz dollárt szeretne elkölteni, napokat kell várnia, míg kézhez kapja a pénzt. Gyámságának körülményeiről újabb film készült, a Britney vs. Spears. Mi is megnéztük.

Tudom, mennyire megalázóak az olyan tények, minthogy nem láttam készpénzt azóta, vagy nem tudtam vezetni a saját autómat. Őszintén, még most sem hiszem el, hogy a családom és a gyámság hogyan volt képest ezt tenni velem. Demoralizáló és megalázó! Arról nem is beszélve, mennyi rossz dolgot tettek velem, melyek miatt börtönben kellene ülniük

– írja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik