Szórakozás

Somfai Péter szerint egyáltalán nem bántó, hogy a felesége rövid pórázon tartja

Kriszti szerint ezt el kell fogadnia a férjének.

A Nyerő Páros legutóbbi kieső párosa Somfai Péter és felesége, Kriszti voltak, akik a Reggeliben is meséltek élményeikről. Amikor Járai Máté felvetette a beszélgetés során, hogy az egyetlen bántó dolog az lehetett számukra, hogy a többiek úgy gondolták, a sportolót rövid pórázon tartja a felesége, a házaspár közölte, hogy ők ezen egyáltalán nem sértődtek meg.

Ez egyáltalán nem bántó

– jelentette ki Somfai Péter, akitől gyorsan át is vette a szót felesége.

Igen, ezt a pórázat lehet negatívan is értelmezni, meg pozitívan is. És neki pozitívan kell értelmeznie. Nagyon sokat utazott, rengeteget nem volt otthon. Én voltam otthon a gyerekekkel, mi kialakítottunk egy szabályrendszert, ami tökéletesen működött. Ő amikor hazajött, ehhez kellett alkalmazkodni, hiszen nem volt napi szinten az életünk része

– magyarázta Kriszti.

Kapcsolódó

A vívó pedig helyeselt:

A mi kapcsolatunk így működik. Nekem kell, hogy irányítva legyek, mert akkor tudunk jól működni és a mi kapcsolatunk nagyon jól működik, hiszen az életünk is jól működik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik