Szórakozás

Biciklilakatba zárta anyja nyakát egy négyéves fiú, a nő nevetve közölte, hogy már megverte miatta

A tűzoltóság segítségét volt kénytelen kérni egy nő a kínai Jiangsu tartományban, miután négyéves kisfia játszásból a nyakára erősített egy kerékpárlakatot, és nem tudta kinyitni, mert még a kódot is megváltoztatta – írta az AsiaOne. A mentésről videó is készült.

A nő elmondta:

Éppen a vécét takarítottam, a fiam pedig mellettem játszott a lakattal. Aztán váratlanul a nyakamba rakta és bezárta. Nem tudtam kinyitni a kóddal, amit beállítottam, és pánikba estem.

A lakatot végül a tűzoltóknak sikerült levágniuk a nő nyakáról. Az eset nagy visszhangot váltott ki a kínai közösségi oldalakon, főleg azután, hogy a nő nevetgélve mondta a tűzoltóknak, hogy nem kell segíteniük megnevelni a fiát, mert már megverte a tette miatt.

A kínai kommentelők arra panaszkodtak, hogy az anyja nem volt elég szigorú és nem állított fel megfelelő határokat a fiának, aki így nem tisztelte őt, és azért történhetett meg, hogy rárakta a lakatot a nő nyakára.

A CCTV kínai állami közszolgálati adó közben egy szakértő nyilatkozatával alátámasztva igyekezett meggyőzni az esettel kapcsolatban a szülőket arról, hogy nem szabad verni a gyerekeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik