A színművészetire többszöri nekifutásra sem vették fel. A hét próbálkozás stimmel?

Meglehet, hogy a hetes már egy kerekítés eredménye, hogy kicsit kigúnyoljam magam. Volt olyan év, amikor már színházban dolgoztam, akkor nem mentem el a felvételire. Szóval lehet, hogy ennyiszer adtam be a jelentkezést, de nem mindig mentem el a meghallgatásra. A mai napig nagyon rossz felvételiző vagyok. Ha versenyeznem kell egy feladatért, azt érzem, van nálam alkalmasabb. Ha azt mondják, te vagy alkalmas a feladatra, akkor nagyon odateszem magam. Pedig most a megmérettetések korát éljük, ez a társadalom minden szintjén előjön. Törőcsik nagyanyám mondta mindig: ezekkel a feltételekkel ő ma már nem lehetne színésznő.

Van, aki ennyi elutasítás után összetörik, mások irtózatos lendülettel vetik bele magukat újra a feladatba. Ön melyik típus?

Mindkettő. Volt, hogy hullámokban tört rám a kétségbeesés. Valahogy nem volt B tervem, de hálistennek olyan emberek voltak körülöttem, akik nagyon bíztak bennem.

Állítólag az első színművészetis próbálkozásánál, amikor kihirdették a felvetteket, visszament, bekopogott, és közölte, hogy biztosan csak elfelejtették felolvasni a nevét.

Az eredményt kihirdető nőnek mondtam, hogy bocsánat, itt valami probléma lesz, nyilván véletlenül nem mondta Járai Máté nevét. Aztán közölte, hogy szó sincs véletlenről, ez a döntés született.

Van ötlete, mi miatt kapott ennyi pofont?

Egy ideig az volt a bukásom oka, hogy másmilyennek akartam mutatni magam, mint amilyen valójában voltam. Próbáltam mélyebb hangon beszélni, kevesebbet gesztikulálni és így tovább. A felvételin is biztosan azt látták rajtam, hogy nem voltam önazonos.

Törőcsik Mari azt mondta önnek, hogyha protekciót akar, hozzá ne menjen. Ezt hogy élte meg?