A színművészetire többszöri nekifutásra sem vették fel. A hét próbálkozás stimmel?

Meglehet, hogy a hetes már egy kerekítés eredménye, hogy kicsit kigúnyoljam magam. Volt olyan év, amikor már színházban dolgoztam, akkor nem mentem el a felvételire. Szóval lehet, hogy ennyiszer adtam be a jelentkezést, de nem mindig mentem el a meghallgatásra. A mai napig nagyon rossz felvételiző vagyok. Ha versenyeznem kell egy feladatért, azt érzem, van nálam alkalmasabb. Ha azt mondják, te vagy alkalmas a feladatra, akkor nagyon odateszem magam. Pedig most a megmérettetések korát éljük, ez a társadalom minden szintjén előjön. Törőcsik nagyanyám mondta mindig: ezekkel a feltételekkel ő ma már nem lehetne színésznő.

Van, aki ennyi elutasítás után összetörik, mások irtózatos lendülettel vetik bele magukat újra a feladatba. Ön melyik típus?

Mindkettő. Volt, hogy hullámokban tört rám a kétségbeesés. Valahogy nem volt B tervem, de hálistennek olyan emberek voltak körülöttem, akik nagyon bíztak bennem.

Állítólag az első színművészetis próbálkozásánál, amikor kihirdették a felvetteket, visszament, bekopogott, és közölte, hogy biztosan csak elfelejtették felolvasni a nevét.

Az eredményt kihirdető nőnek mondtam, hogy bocsánat, itt valami probléma lesz, nyilván véletlenül nem mondta Járai Máté nevét. Aztán közölte, hogy szó sincs véletlenről, ez a döntés született.

Van ötlete, mi miatt kapott ennyi pofont?

Egy ideig az volt a bukásom oka, hogy másmilyennek akartam mutatni magam, mint amilyen valójában voltam. Próbáltam mélyebb hangon beszélni, kevesebbet gesztikulálni és így tovább. A felvételin is biztosan azt látták rajtam, hogy nem voltam önazonos.

Törőcsik Mari azt mondta önnek, hogyha protekciót akar, hozzá ne menjen. Ezt hogy élte meg? 

Mari mamának egy telefonjába került volna, de ezt a saját lányának sem intézte volna el. Ehhez tartotta is magát. Úgy volt vele, hogy a tehetség úgyis előjön majd, elnyomhatatlan. Tudok valamit, ami különleges kapcsolatot hoz létre a színész és a közönség között.

„Te olyasmit tudsz, amit csak én, a színpadon csak úgy vagy” – szó szerint ezt mondta önről Törőcsik Mari. Ez a tehetség visszaigazolása, nem?

Egyszer látott csak játszani, ő nézett meg Maár nagyapám helyett is, aki már nem láthatott színpadon. Állva tapsolt az előadás végén. Azt mondta, számára az volt a tehetségem ismérve, hogy tudtam létezni a színpadon akár szavak nélkül is. Szerinte ez a színjátszás lényege.

Híresen jól utánozza őt. Szerette?

Utálta. Mindig azt mondta, az utánzásnak, a parodizálásnak semmi köze a színészethez. A mai napig nagyon tudom szórakoztatni az embereket ezzel.

A szülei szabad szellemben nevelték. Kihasználta?

Épp ellenkezőleg: borzalmas börtönt jelentett. Mindent lehetett volna csinálni, épp ezért semmit se csináltam. Sose mondták, hogy ne dohányozz, ne igyál, ne bulizz. Nem volt szabály, így magamnak kellett felépíteni egy rendszert. Felnőtt fejjel értettem meg, hogy irreális dolgokat állítottam magam elé. A túlzottan szabad szellemű nevelés is tud ártó lenni.

Korábban azt mondta, a szülei önpusztító életet éltek, alkoholisták voltak. Tinédzserként, fiatal felnőttként nem félt, hogy „örökli” ezt?

Emiatt élek józan életet. Ez is egy szélsőség. Az egészséges középutat sohasem ismertem. Nem iszom alkoholt, ugyanakkor tudom, az a legjobb, ha az ember leül, megiszik a barátaival egy-két pohárral, mert nem baj, ha képes elengedni magát. Mostanában keresem azt, ami nem káros szenvedély, mégis élményt ad. Hogy a színházon kívül mi az az adrenalin-mennyiség, ami fel tud tölteni.

Már vannak tippjei?

Folyamatos válaszkeresésben vagyok.

Évek óta dolgozik a Győri Nemzeti Színházban, mégis egy celebes műsor, a Nyerő páros miatt ismerte meg az ország nagy része. Mit kapott ettől a műsortól?

Mindent, amit ma egy színésznek a televízió adhat. A nyolcvanas években, amikor gyerek voltam, a színészek voltak a legismertebb emberek. Ma ez nem igaz teljesen: vannak celebek, influenszerek, akik sokkal szélesebb körben ismertek. Eljátszottam a világirodalmat a színházban, megismert húsz ember – bekerültem a tévébe, megismert tízezer. Ez az arány.

A tévé kirakatba tesz, elad téged. Ez addig működik, míg le nem jár a szavatosság.

Volt egy idegösszeomlása túlhajszoltság miatt. A most futó Survivorben javarészt élelem nélkül, kiszolgáltatottan, embert próbáló feladatok közt kell helyt állni. Ide a Reggeli műsorvezetéséből, színházi munkákból csöppent át. Nem félt, hogy újra megtörténhet a baj?

Dehogynem. A terapeutáimmal átbeszéltem a lehetőségeket, sőt, a Survivornek is van pszichológusa. Óvatosan utalt rá, hogy nem biztos, hogy ez a nekem való műsor, de én mindenképpen ki akartam magam próbálni. Reméltem, hogy túl tudok nőni magamon, az önmagammal szemben támasztott elvárásokon. Mindig mosolygok, mikor a kommentelők azt írják, megrendezett a műsor, szállodában laktunk, étteremben lakmároztunk. Ha ez így lett volna, engem Robert De Nirónak hívnának. A fogyást hogy imitáljam? A barátaim azt mondták, nemcsak lefogytam, de a tekintetem is megváltozott.

Kicsit olyan volt nekem, mint Tom Hanks a Számkivetettben: lefogyva, szakállal tért vissza a képernyőkre.

Abszolút. Az volt az egyetlen menedékem, hogy azt gondoltam, a Survivor csak egy filmforgatás. És kizárólag akkor leszek hiteles, ha tényleg belehalok ebbe. Minél emberibb valaki, annál jobban lehet vele azonosulni. Én legalábbis ezt gondolom. Ezért beszéltem az idegösszeomlásomról, a szüleim alkoholizmusáról, egyéb gyengeségeimről. A legtöbb celeb nem ilyen.

Korábban a Nyerő párosban, és most a Survivorben is megosztotta a nézőket. Az RTL Klub elég nagy rizikót vállalt, hogy a Reggeli műsorvezetőjének választotta. 

Olyannyira, hogy az első reakciójuk viccesen az volt: azt hittük, megosztóbb leszel. Végül pozitívan fogadtak a nézők. Nem akarok megosztó lenni, senki sem akar, de van az a szegmens, ahol ez mégis jobb. Mi pedig vállaljuk, hogy boxzsákok vagyunk a kommentelőknél.

Mindent leírtak már rólam, de tényleg mindent. Egy dolgot nem: hogy buta lennék. Ez is egyfajta elismerés, hogy legalább hülyének nem tartanak.

Leáll vitázni kommentelőkkel?

Nem lehet rólam olyan kritikát írni, aminél tízszer rosszabbat ne gondolnék magamról egyes helyzetekben. De előfordul, hogy beleállok a vitába.

Például?

Akkor írok valakinek, ha látom, félreértés van, és azt érdemes helyretenni. Nem arról akarom meggyőzni őket, hogy szeressenek. Csak azt, hogy értsék, mit miért tettem bizonyos helyzetekben.

A kereskedelmi műsorok alapján, amikben látjuk, egy intrikus figura képe rajzolódik ki. Ilyen a való életben is?

Szeretem tisztázni a dolgokat, és ezt inkább egyenesnek nevezném. Ezek a műsorok arra épülnek, hogy miként reagálnak az emberek bizonyos dolgokra. Ezekben a helyzetekben élesebben beleállok a vitákba, mint a magánéletben.

Törőcsik Mari halálhírét nem kevésszer hamisan keltették a közösségi médiában. Egy ilyen alkalomnak felült kollégája, Lakatos Márk is, aki posztban is búcsúzott tőle. Ekkor ön azt kommentelte neki csupa nagybetűvel, hogy „NEM IGAZ, NEM HALT MEG!”. Megbeszélték ezt a félreértést később?

Márk imádta Mari mamát. Gyorsan akarta posztolni, hogy lássák, neki mennyire fontos volt. Semmilyen probléma nem volt köztünk ezt követően. Rengeteg újságtól írtak akkor, én kitettem a család közleményét, hogy híresztelés a halálhír, él. Csak hát sok az információ, amelyek között szelektálni kell. Hónapokkal ezelőtt például felhívott egy újságíró, hogy részvétét fejezze ki a nagymamám halála miatt. Mari mama akkor még élt, mondtam az újságírónak, jézusom, miről beszél, tényleg meghalt? Ő meg folytatta, hogy sajnos, igen, és részvétét küldi Pécsi Ildikó művésznő halála miatt. Na, az ilyeneket is kezelni kell valahogy.

Mikor sírt legutóbb?

Egy műsorban, amiben részt vettem. Minden, ami lenni akartam, az ott, akkor összpontosult. Sokan mondták: Máté, ahogy ott álltál, abban negyven éved volt benne.

Ez nagyon titokzatos.

Mert még nem került adásba.

Járai Máté foglalkozik közügyekkel? Jól láthatóan az RTL Klub hagyná, hiszen Istenes Bence néhány hete a Soros-hirdetéseket vette célkeresztbe a rivális TV2 miatt.

Olyannyira, hogy amikor a Reggelibe felvettek, a szerkesztő azt mondta, ők az én egyéniségemet szeretnék látni, nem a műsorvezetői tapasztalatomra építenek, hiszen annak híján vagyok. Azt kérték, ha valamiről van véleményem, mondjam el. Viszont a közügyek, a politika olyan kérdéskörök, melyek egy színésznél sokkal nehezebbek.

Bárki, aki jegyet vesz rám, annak ugyanolyan elánnal kell játszanom.

Az SzFE-vel kapcsolatban azt gondoltam, az nem létezik, hogy bedarálnak egy intézményt. Arról, hogy az SzFE kellőképpen nyitott volt-e, fogalmam nincs.

Mire gondol?

Lehet, hogy az SzFE korábbi vezetése balliberálisan gondolkodott, nyitottabban a mostaninál. Én sem tudnék máshogy, hiszen ebben a szellemben neveltek, nyitott és szabad gondolkodásban. A művészet halála a konzervatívság. Akkor azonnal vége van az egésznek. Mert akkor száz évig fűzőben játszanánk, mint Blaha Lujzáék. Mi lett volna a kortárs darabokkal, a gondolatokkal, melyek azóta születtek?

Vannak színházak, amelyek erős közéleti szerepet is vállalnak.

A Katona, a Radnóti mindig is ilyenek voltak: nyitott, intellektuális színházak. Csak én nem azokban, hanem népszínházakban játszom. Például Balázs Péter színházában is játszottam, aki köztudottan jobboldali érzelmű. Soha az életben nem érdeklődött afelől, hogy én melyik oldalhoz húzok. Játszottam hozzám közelebb álló elveket valló színházigazgatónál, akinek az volt az első kérdése hozzám, meleg vagyok-e.

Nem fordult ki az ajtón, hogy akkor köszöni szépen a lehetőséget?

Nem. Ilyen esetekben próbálok azon gondolkodni, hogy állunk az elfogadással. Bizonyos szempontból a velem hasonlóan gondolkodók soha nem alkalmaznának engem színházban. Az pedig, hogy hová húzom be az ikszet szavazáskor, mi mellett állok ki, világnézeti dolog. De azt például nem tudom elképzelni, hogy egy párkapcsolaton belül az egyik ide szavaz, a másik meg oda.

Milyen dolgok mellett áll ki?

A pedofiltörvény elleni tüntetésen kint voltam, mert nem értettem egyet az akkor hozott intézkedésekkel. De például a szivárványos dolog mögötti üzenetet is kedvelem.

Pontosan mit?

Hogy legyünk ezerszínűek. Ne fojtsuk meg azt, aki az egyéniségéből adódóan más, mint a többi. Én is más vagyok: vékonyabb a hangom, mint más negyvenhárom éves férfinek, femininebb vagyok, mint egy átlagos heteroszexuális férfi. Azt látom, hogy akit nem tudunk határozottan egy polcra felhelyezni, azt nehezen fogadjuk el.

Egy éve nyilatkozta, hogy önnek nem szakmai szempontból fontos, ki a munkaadója, hanem az emberi oldala miatt. 

Ez így igaz. Pár hónapja felhívott Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója. Visszautasíthatatlan ajánlatot tett. Olyan nyitottan, olyan elfogadóan, emberséggel közelített hozzám, mint ahogy nagyon kevesen teszik színházi körben.

A Cirkuszhercegnő egyik főszerepét játssza majd Eszenyi Enikő kezei alatt. Vele milyen a kapcsolata?

Azzal, hogy elvállaltam a szerepet, vannak, akik szerint legitimálom az ő őrjöngő, despota színházát, ami egykor jellemezte a munkásságát. Én meg ellenkezőleg gondolom. Eszenyivel még nem dolgoztam, majd én eldöntöm, tudok-e azonosulni azzal, amit ő színházi emberként képvisel. Nem vonom kétségbe a mások által megélteket, de azt utálom, mikor valaki saját tapasztalat nélkül ítélkezik. Ha üvölteni fog velem, ha övön alul bánt, levonom a következtetéseket, de akkor is végigcsinálom, elvégre saját akaratomból vállaltam a szerepet.

Filmekben kevésszer láttuk. Vágyik rá?

Sok tévésorozatot csináltam. Komoly, egészestés filmet azért még szeretnék. És most mozifilmben is szerepelek.

Rékasi Károllyal interjúztunk néhány hónappal ezelőtt, ő azt mondta, a szakma szemében a szappanopera-szereplők az ebolavírus szintjén voltak sok évig. Szerinte ez a díjátadók alapján még most is tetten érhető. Ön is érez ilyesmit?

A tévében szereplő színészek széles körben kapják meg az emberek figyelmét, akik meg frekventált színházakban játszanak, azokra a szakma figyel jobban.

Ha már megbélyegzés: Stohl András saját könyvében azt mondta, miután felkérték a Reggeli műsorvezetésére, „a Katonában azonnal érzékelhető lett, hogy nagyon nem szeretik ezt az egészet. És nagyon sok mindenben igazuk is volt. Akkor még botránynak számított, ha valaki akár egy reklámban is szerepel. Nem nézték jó szemmel, hogy tévéműsort vezetek egy kereskedelmi adón.” Ön is érzett ilyen megbélyegzést?

Sokat változott a világ azóta. Ő kezdte a Reggelit Alföldivel. Aztán még többen bementek a Katonába, mert látták Stohlt műsort vezetni, és azok is kíváncsiak lettek rá, akik az életben nem jártak színházba. Úgy gondolom, hogy Alföldiből a kereskedelmi tévé csinált keresett rendezőt. Én tudom magamról, hogy megnőtt a reklámértékem a televíziós szerepléseim miatt. Ha benne vagyok egy előadásban, hamarabb kelnek el a jegyek. Kíváncsiak arra, milyen színész ez a Járai.

Vágyott az ismertségre?

Nagyon. Bár azt hittem, színházi színészként leszek országosan ismert. Ha ma nem vagy a tévében, egy nagyon szűk szegmens ismer meg. Én vágytam a széleskörű ismertségre.

Saját színházi munkáit, műsorvezetéseit visszanézi tanulás céljából?

Van egy belső érzékem, hogy megállapítsam, lelazultam-e már egy vállalható szintre. Akkor vagyok vállalhatatlan, ha nem merek önazonos lenni. Hatvanévesen is úgy megyek majd be egy trafikba, hogy próbálok mélyebb hangon beszélni. Pedig ha elengedem a frusztrációt, természetesebb vagyok.

Korábban egy darabban le kellett vennie a pólóját, erre három-négy hétig edzett, diétázott. Frusztráció, maximalizmus, önbizalomhiány?

Mindegyik. Egy hajótöröttet játszottam. Tudtam, hogy lesz hétszáz ember a győri színházban, akik az egy szál fürdőgatyában játszó Járait fogják nézni. Szerettem volna összekapni magam fizikálisan. Fontos volt, hogy érezzem, az sem gáz, ha le kell vetkőznöm egy szerep miatt. Örültem, hogy nem csak a színészi munkám dicsérték meg ebben a darabban.

Szakmai tanácsokat kitől fogad el?

Van egy-két fontos barátom, az ő véleményükre adok.

Sok a színészbarát?

Pápai Erika nyilatkozta egyszer, hogy színészek között szövetségek köttetnek egy-egy produkcióra, nem barátságok. Magam is így gondolom: egy adott cél érdekében erős kötelékek jönnek létre, amelyekből később barátságok is születhetnek.

A Nyerő párosban beszélt először arról, hogy a feleségével nyitott házasságban élnek. Vajon miért csodálkoztak rá erre a tévénézők, a kommentelők?

A nyitott kapcsolat kifejezést nem is szeretem, sokan azt hiszik, valami korlátok nélküli, felelőtlen csapongás az egész. Holott épp ellenkezőleg. Nagyon sokat foglalkozunk azzal, hogyan állunk az érzelmek terén. Ez az érzelmi intelligenciának már egy másik foka. Én Kírával akarom leélni az életemet, de hogy más ne hasson rám érzelmileg, szinte lehetetlen. Ezek a mi szabályaink, nekünk így működik, van fájdalom, van öröm.

Mikor jutunk el oda, hogy erről indulatok, megbélyegzés nélkül lehessen beszélgetni?

Amikor majd a másságot elfogadjuk. Nagyon sokféle szelence nyílna ki: ha elkezdenének erről nyíltan beszélni az emberek, bele kéne nézniük a tükörbe. Mély sebek tépődnének fel. Férjek, feleségek állnának elő titkaikkal, aztán robbanásszerűen megnőne a válások száma. Nem is hiszem, hogy hiteles az ítélet, amit mi megkapunk. Mert nem tapasztalás után mondják ránk, amiket mondanak, hanem a konvenciók alapján.

Rövid idő alatt futott be nagy médiakarriert. Fél, hogy egyszer vége lesz?

Hagyom magam sodródni az árral. Egyelőre teszem a dolgom, ha meghívnak valahová, megyek. Most van tévé, van színház. Jó az arány, ez nekem tökéletesen elegendő jelenleg. Félelmeim egyelőre nincsenek, mert szeretném kiélvezni, hogy pörög a ringlispíl.