Több szomszéd összefogásával mentették meg egy kislány életét a kínai Yunnan tartományban, miután a kisgyerek kiesett a harmadik emeleten lévő lakás ablakán, és a fejénél fogva beszorult a biztonsági rácsokba. A South China Morning Post oldalán megjelent videón látni lehet, ahogy a kislány mozdulatlanul lóg a rácsok közé szorulva, miközben a tetőről egy férfi ereszkedik le hozzá, derekára kötött lepedőbe csavarva, hogy segítsen neki.
Közben más szomszédok egy plédet veszítettek ki a lány alá, hogy azzal kapják el, ha mégis lezuhanna. Mások pedig az ajtót betörve mentek be a lakásba, hogy belülről húzzák fel a veszélyes helyzetbe került gyermeket.
A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a kislányra, akinek életkorát nem hozták nyilvánosságra, a nagymamája vigyázott, de ő egyedül hagyta a lakásban, miközben egy másik gyereket vitt iskolába. A kislány közben kimászott az ablakon, de becsúszott két rács közé, és csak az akadályozta meg a zuhanását, hogy a feje beleszorult a résbe.
A gyerek végül kimentették, és kórházba szállították. A beszámolók szerint nem szenvedett súlyos sérüléseket, de állapotáról más részletet nem közöltek.