Nagyvilág

Megvan a vécécsövekből kimentett újszülött anyja

Vécéből mentett újszülött (kína, újszülött, inkubátor, )
Vécéből mentett újszülött (kína, újszülött, inkubátor, )

Igazából a kínai hatóságok végig tudták, hogy ki ő. Az anya volt ugyanis, aki riasztotta a gondnokot.

Nem megölni akarta gyerekét az a kínai nő, akinek újszülött gyermekét a szennyvízcsövekből kellett kivágni, ahová egy vécén keresztül került. A 22 éves anyánál – aki titokban tartotta terhességét, mert az apa nem vállalta fel a gyereket – váratlanul indult meg a szülés, miközben a vécén volt, és a kisbaba véletlenül csúszott bele a vécécsészébe – jelentette a kínai sajtó.

A nő hiába próbálta kétségbeesetten kiszedni a kicsit, nem járt sikerrel, sőt, minél többször nyúlt utána, a kicsi annál lejjebb csúszott. A pánikba esett anya még a vécépumpával is próbálkozott, sikertelenül. Végül ő volt az, aki jelentette a ház gondnokának az esetet. A kicsit, ahogy azt tegnap megírtuk, végül sikerült kimenteni a szennyvízcsőből, és jó állapotban van.

A kínai rendőrség balesetként könyvelte el az esetet, és közölték, hogy nem indítanak eljárást az anya ellen, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba a szülés okozta komplikációk miatt – jelentette az AFP.

Olvasói sztorik