Szórakozás

Hűtlenség, nemi betegség, a másikhoz vágott borosüveg – emlékezetes sztárválások

Bár most a Jolie-Pitt páros válásától hangos a sajtó, bőven az ő szétmenésük előtt is akadt arra példa, hogy sztárok megromlott kapcsolatairól és válásairól olvashattunk cikkeket. Liza Minnelli 16 hónapig tartó házassága például úgy végződött, hogy férjével egymást perelték, Nicole Kidman ikonikus fotóját pedig sosem felejtjük el, ahogy örömében ugrálni kezd, miután Tom Cruise-zal véglegesítik válásukat. Mutatjuk Hollywood legemlékezetesebb válásait.

Angelina Jolie és Brad Pitt

Pascal Le Segretain / Getty Images for Cinema for Peace

2004-ben röppent fel először a hír, hogy Brad Pitt és Angelina Jolie egy párt alkotnak, miután együtt dolgoztak a Mr. és Mrs. Smith című vígjátékon. Kapcsolatuk bő egy évtizeden át tartott, Hollywood egyik legikonikusabb párjának számítottak (külön nevük is volt, Brangelina) emiatt elég sokan figyelték a válásuk részleteit is, hátha kiderül, pontosan mi állt a szakítás hátterében.

Angelina Jolie 2016 szeptemberében adta be a válási papírokat kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva, a procedúra pedig nem kevesebb mint három évig tartott. Éveken keresztül felkapott téma volt minden fejlemény az ügyben. A válás során olyan események történtek, minthogy az FBI kihallgatta az egész családot, miután a People magazin lehozott egy cikket, amiben megírták, a rendőrség névtelen bejelentést kapott valakitől, hogy Brad Pitt magángépen utazva bántalmazta az egyik gyerekét, felesége és családja jelenlétében. A cikk szerint ekkoriban Pitt alkohol hatása alatt állt. Később a Los Angeles-i rendőrség azt nyilatkozta, hogy semmilyen bejelentés nem történt, ahogy nyomozás sem indult Pitt ellen.

Később kiderült, a repülőgépi incidens a legnagyobb fiukkal, Maddoxszal történt, akivel az események után terapeuta segítségével próbálták helyrehozni kapcsolatukat. Novemberben az FBI közleményt adott ki, miszerint lezárták a Brad Pitt ellen folytatott nyomozást, mert megítélésük szerint nincsen ügy. A válást hivatalosan 2019-ben mondták ki, de Jolie és Pitt öt gyerekük (a legidősebb, Maddox már húszéves) felügyeleti jogáért azóta is csatáznak. Egy friss interjúban Jolie arról beszélt a Guardiannek, egyetlen vágya, hogy maguk mögött tudják ezt a fájdalmas időszakot, és mindenkinek békességet kíván.

Brad Pitt és Jennifer Aniston

Richard Corkery / NY Daily News Archive via Getty Images

Ha már Brad Pittnél tartunk, nem mehetünk el említés nélkül amellett, hogy a színész Angelina Jolie előtt Jennifer Aniston férje volt, akivel 2000-ben házasodtak össze. A válásukat – részben Jolie miatt, akivel akkoriban forgatták közös filmjüket – annyira felkapta a média, hogy valószínűleg még az is tisztában volt a történésekkel, aki messziről kerülte a bulvárlapokat. 2005 januárjában jelentették be, hogy szétválnak útjaik, novemberben pedig aláírták az erről szóló hivatalos dokumentumokat. Ebben az időszakban folyamatosak voltak a találgatások, hogy Brad Pitt összejött-e filmbeli partnerével, Angelina Jolie-val. Szintén 2004-ben ért véget tíz évad után a Jóbarátok, Aniston a Guardiannek ekkoriban azt mesélte, készen áll a családalapításra Pitt-tel.

Alig egy évvel azután, hogy bejelentették a válásukat, a színésznő egy interjúban elmondta, a szakításhoz nincs köze harmadik félnek. Ennek ellenére a válás után nem sokkal Jolie és Pitt már egy párt alkottak.

Alec Baldwin és Kim Basinger

Ron Davis / Getty Images

Házasságuk tíz éven át tartott. 1990-ben ismerkedtek meg, az első pillanattól kezdve érezték, hogy valami több van a levegőben, mint egyszerű munkakapcsolat. 1993-ban házasodtak össze, két évvel később megszületett egyetlen közös gyerekük, Ireland Baldwin. Kapcsolatuk az évek során annyira megromlott, hogy 2000-ben bejelentették, külön utakon folytatják, Basinger apja szerint elsősorban Alec Baldwin dühkitörései és dühkezelési problémái miatt. A válást hivatalosan 2001-ben kezdeményezte a színésznő, és meg kellett küzdeniük gyermekük felügyeleti jogáért is, miközben változatos megjegyzésekkel illették egymást különböző interjúkban. Egy kiszivárogatott telefonhívásban pedig az hallatszik, ahogy Baldwin felháborodva káromkodik a lányának.

Nem érdekel, hogy tizenegy vagy tizenkét éves vagy, ahogy az sem, hogy az anyád csak nyűg az ember hátán, akit tudtommal nem érdekel, hogy mit csinálsz.

De hallani, ahogy használja a disznó jelzőt is. Évekkel a válásuk után Baldwin az időszakot a Dien Bien Phu-i csatához hasonlította, elmondása szerint ebben az időszakban úgy érezte magát, mint aki egy szikla szélén áll. A kiszivárgott telefonbeszélgetést bizonyítékként használták a válásuk során. A bíróság végül közös felügyeletet ítélt a két színésznek, a gyerekelhelyezési pereskedés költsége az E! News szerint hárommillió dollárba került.

Tiger Woods és Elin Nordegren

Elsa / Getty Images

Hat éven keresztül, 2004-től 2010-ig voltak házasok, ami elég hirtelen és káosszal ért véget. Miután felesége megtudta, hogy Woods megcsalta egy másik nővel, férje golfklubjában hozzávágta Woodshoz a telefonját, amitől a sportolónak letört egy foga, majd állítólag rá is támadt. Később fény derült az igazságra: a profi golfozó jó néhány viszonyt folytatott korábban is a házasságuk ideje alatt. A válásuk nagyon sokba került Woods számára, merthogy közel száztíz millió dollárt fizetett az exfeleségének.

Liza Minnelli és David Gest

M. Caulfield / WireImage / Getty Images

Liza Minnelli és férje, David Gest 2002-ben tartották esküvőjüket. Mindössze tizenhat hónapig voltak házasok, de hivatalosan csak 2007-ben írták alá a válási papírokat. Annyira elmérgesedett kettejük közt a viszony, hogy kölcsönösen beperelték egymást. Gest azzal vádolta Minnellit, hogy részegen fizikailag bántalmazta őt, emiatt pedig tízmillió dollárt követelt. Cserébe Minnelli is perelni kezdett, ő kétmillió dollárt kért, merthogy szerinte annyival lopta meg őt a férje.

Természetesen mindennapos témaként bukkantak fel részletek a válásuk aktuális részleteiről, de olyan pletykák is elterjedtek, melyek szerint Gest meleg. A hab a tortán az volt, amikor Gest megvádolta feleségét, hogy szexuális úton terjedő betegséggel fertőzte meg őt. Az évekig tartó ellenségeskedésnek végül 2007-ben vetettek véget, miután mindketten ejtették az egymás elleni vádakat, többi között azért, mert Gest nem bírta anyagilag a per költségeit.

Tom Cruise és Katie Holmes

Kevin Winter / Getty Images

Tom Cruise a harmadik feleségével, Katie Holmesszal 2005-ben jött össze, kapcsolatuk eleje már csak azért is emlékezetes, mert Cruise Oprah műsorában, elég sajátos módon vallotta be, hogy éppen fülig szerelmes a színésznőbe. Egy évvel azután, hogy járni kezdtek, már össze is házasodtak, majd megszületett egyetlen közös gyerekük, Suri Cruise. 2012-es válásuk amiatt is érdekes, mert a procedúrát nagyon csendben, hamar és gond nélkül zavarták le, és egyetlen nyilatkozatot sem tettek közzé az üggyel kapcsolatban.

via GIPHY

Válásuk nem kettejük kapcsolata miatt kavart nagy port a médiában, hanem mert született egy olyan cikk, mely szerint Cruise „lemondott” a lányáról. Cruise ötvenmillió dollárra perelte a lapot, ám később ejtette a vádakat. Tizenegy nappal a válási papírok beadása után megegyeztek, hogy Holmes kapja a teljes szülői felügyeleti jogot, Cruise pedig látogathatja a lányukat. Egy évvel később Cruise egy interjúban elmondta, a válás sokként érte, egyáltalán nem számított rá, hogy véget ér a házassága.

Katie Holmes előtt Cruise tizenkét évnyi házasság után 2001-ben adta be a válópert Nicole Kidmannel, akit derült égből villámcsapásként ért a hír, és nem volt hajlandó megjelenni a bírósági tárgyalásokon sem. Ennek ellenére, miután véglegesítették a válást, olyan nagy örömmel sétált ki az épületből, hogy az a mai napig az egyik legszórakoztatóbb mémnek szolgál alapul:

Ben Affleck és Jennifer Garner

Dave M. Benett / Getty Images

Tízéves házasságuk 2015-ben ért véget a bejelentéssel, hogy különválnak. Pár nappal a hír előtt írta meg az US Weekly, hogy Ben Affleck Las Vegasba utazott kettesben a család dadusával. Ezután természetesen elindultak a találgatások, hogy kettejük között több van, mint munkakapcsolat. Annak ellenére, hogy az egész világ azt gondolta, Affleck félrelépése vezetett a váláshoz, Jennifer Garner egy interjúban elmondta, már hónapok óta külön éltek, mikor a férfi összejött a bébiszitterrel. Hozzátette, élete szerelmének tartja Afflecket, aki szerinte egyszerűen csak „bonyolult személyiség”.

2017-ben megjelent a hír, hogy mégsem válnak el, merthogy szeretnék helyrehozni a házasságukat, ám 2018-ban véglegesítették a hivatalos válási papírokat közös szülői felügyeleti joggal. A három évig húzódó procedúra Hollywoodban az egyik leghosszabbnak számít.

Amber Heard és Johnny Depp

John Phillips / FBI /Getty Images

Az elmúlt évek egyik legzajosabb sztárválása az Amber HeardJohnny Depp párosé volt, akik összesen tizenöt hónapnyi együttlét után 2016-ban beadták a váláshoz szükséges papírokat. Kettejük viszonya eléggé eldurvult a válási folyamat során, miután Amber Heard azzal vádolta meg Deppet, hogy bántalmazta őt, és még távoltartási végzést is kérvényezett a bíróságon (amit nem kapott meg). Körbejárta az internetet egy fotó is, amin Heard látható zöldes foltokkal az arcán, melyeket állítása szerint férje okozott neki, ám ezt Depp tagadta.

A válási procedúra közben Heard egy másik, bizonyítéknak szánt videót osztott meg Deppről, aki borosüveget és poharat vág hozzá dühében. 2016-ban sikerült megegyezniük, majd 2017-ben véglegesítették a válást, Deppnek hétmillió dollárt kellett fizetnie Heardnek, aki ebből valamennyit jótékony célra ajánlott fel. Ezzel még nem volt vége a történetnek, mert miután Heard 2018 decemberében a Washington Post magazinnak írt esszéjében úgy fogalmazott, hogy a kapcsolatában bántalmazták őt, 2019-ben Depp ötvenmillió dollárra perelte be rágalmazás miatt. Ez a bírósági ügy a mai napig tart.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.