A Szarvasok csapatának tagja, Szőke Zoltán már a Totem második adásában arról beszélt, hogy társai – Nagy Zsolt Leo, Baronits Gábor és Hamvai P.G. – a viselkedésükkel máris elérték a tűrőképességének határát. Nem tartott sokáig.
A fiúk hármasa egy felpörgetett világból jön, egy minden megszólalásból poént csináló világból. Én értem ezeket a kedves kis beszólogatásokat, csipkelődéseket, kóstolgatásokat, csak mint mondtam, tanulni jöttem ide. Úgy látszik, hogy megtalálták tűrőképességi határomat. Túlcsordult a befogadóképességem ebből a világból, amit ők képviselnek. Én egy sokkal csendesebb világból jövök, egy sokkal meditatívabb, elmélyültebb világból. Szeretek egyedül lenni
– mondta Szőke Zoltán, aki aztán a társai szemébe is mondta a dolgot.
Ez az óvodás kiscsoportos viselkedés, amit a lányok már rettenetesen unnak, engem pedig személy szerint borzasztóan fáraszt. Ti hárman, hogyan tudjátok a nap 24 órájában úgy hergelni egymást a hülyeségekkel? Egy teljesen önmagatokból kifordult személyiséget próbáltok magatokra erőltetni. Ez rányomja a bélyegét a játékra és forgácsolja szét az egységet, nem tudom, hogy értitek-e?!
Miután a színész aludt egyet a dologra, rájött, hogy talán túl hamar borította a bilit, ezért próbálta kimagyarázni a dolgot. A feszültségre fogta kifakadását, de Hamvai P.G. szerint csak arról van szó, hogy színészkedik, ahogy egész életében.