Szórakozás

Ezer lecke és 30 év után sem tudja letenni jogosítványát egy brit anyuka

Kitartóan próbálkozik.

Az angliai Ampthill városában élő Isabelle Stedman 17 éves volt, amikor elkezdett vezetni tanulni. Azóta kétgyerekes anyukává vált, kisebbik lánya 17 éves, de ő, 47 évesen még mindig nem tudta letenni a jogosítványát, pedig az elmúlt harminc évben kitartóan próbálkozott – írta a Bedfordshire Live című brit lap.

A beszámoló szerint a nő ezer leckét vett, hét különböző oktatója volt, és az elmúlt évtizedekben összesen már több mint tízezer fontot, azaz átszámítva nagyjából négymillió forintot költött el autóvezetői oktatásra. Mindez hiába. Stedman ugyanis a lap cikke szerint retteg a vezetéstől, és soha nem sikerült átmennie a jogosítvány megszerzéséhez szükséges vizsgán.

A nő a lapnak elmondta:

30 éve tanulok vezetni, de ha beülök egy autóba, még mindig olyan érzés, mintha először ülnék benne, és ez rémisztő.

A nő már orvosnál is volt a problémájával, és még hipnotizálással is próbálkozott, de senki nem jött rá, mitől tölti el rettegés a vezetéstől.

A helyzet annyira rossz, hogy sok esetben a félelemtől egész egyszerűen elájul vezetés közben.

Különösen a körforgalmak előtt tör rá a rettegés, és legutóbb, egy egyhetes intenzív tanfolyam harmadik napján is elájult vezetés közben.

Hirtelen szédülni kezdtem, majd arra eszméltem, hogy az út szélén állunk, és az oktató közli velem, hogy el kellett kapnia a kormányt, mert elájultam.

Stedman elmondta, hogy egyáltalán nem utál vezetni, és nagyon reméli, hogy az orvosok esetleg rá fognak jönni, mi okozza a bénító rettegést, és egy nap majd végre képes lesz majd autót vezetni.

Kapcsolódó
Teli gázzal hajtott át a falon autóvezetői vizsgáján egy kínai nő - fotók
Hiába ment át az írásbeli teszten, az autóba ülve már nem igazán tudta, melyik a fékpedál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik