Szórakozás

Survivor: Járai Máté zokogva telefonált haza Dominikáról

RTL Klub
RTL Klub
Már az indulás előtt sejtette, hogy nehéz lesz számára a reality.

Augusztus 30-án indul a Survivor új évada, amiben itthon először celebek is szerepelnek. A piros csapatnak többek között Járai Máté is a tagja, aki már a felkéréskor sejtette, hogy sok nehézséget fog tartogatni számára a verseny.

Minden olyan dolgot kell csinálni ebben a műsorban, ami számomra nem komfortos. Egész egyszerűen meg kell erőszakolni magam bizonyos szempontból, ami azt gondolom, hogy nekem jót fog tenni

– magyarázta Járai Máté, hogy miért mondott igent a műsorra. A megérzése viszont jó volt, hiszen egy jelenetből kiderült, hogy sírva is fakadt a forgatás egy pontján, miközben hazatelefonálhatott.

Hős akarok lenni, meg minden, de nem tudom, hogy ezzel be tudom-e bizonyítani.

Kapcsolódó
Survivor: Az RTL Klub megmutatta, milyen kemény játékok várnak a versenyzőkre
A celeb és civil szereplők már hetek óta szenvednek.

Ezzel szemben a Házasodna a gazda egykori szereplője, Brindzik Zsolt a kiutazás előtt biztos volt benne, hogy nem fogja megtörni a Survivor.

Én ott nem hiszem, hogy meg fogok hatódni. Én kemény parasztgyerek vagyok, úgy gondolom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik