Szórakozás

Tóth Gabi már a lányának énekli a dalokat, amiket Ferenc pápa miséje előtt fog előadni

tv2
tv2
Jó hír az odalátogatóknak: a kislánynak tetszenek a dalok.

Nagyjából egy hete derült ki, hogy Budapest ad helyt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, ahol Ferenc pápa fog misét celebrálni. Előtte Tóth Gabi fog fellépni néhány dallal.

Kapcsolódó

Az énekesnő arról posztolt, hogy már kislányának énekli a dalokat, amiket a szentmise előtt fog előadni. Illetve arról is írt, többen gratuláltak neki az utcán a felkérés miatt.

Hannimnak énekelgetem itthon azokat a dalokat, amiket Ferenc pápa szentmiséje előtt fogok… nagyon szereti… mindig elmondom neki, hogy mik történnek velem, jókat beszélgetünk (ő még nem szavakkal, de nekem ez a mindent jelenti) és ha picit szomorúbb vagyok, akkor megsimogat, nem ítél, nem kell neki magyarázkodnom, csupán szeret és jó embernek tart, mert tudja, hogy az életemet adnám érte! Engedi, hogy megéljem ennek a megtisztelő felkérésnek az örömét! Nekem pedig nem kell több! Mondjon bárki bármit, bárhol… hálás vagyok Hannimnak, hogy lelki társak is lehetünk❤️ Nektek pedig külön hálás vagyok, hogy velem örültök! Rengetegen jöttök oda hozzám az utcán gratulálni! Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon jól esik nekem! 🙏🏻

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik