Mi az a bálkultúra?
A bálkultúra az 1920-as évektől szerveződött a New York-i Harlemben, elsősorban az ottani LMBTQ-közösségben. A szubkultúra tagjai a társadalomból kirekesztett, sokszor otthonról is kitagadott meleg, transznemű személyek voltak. A közösségben még a nyolcvanas években is rendszeresen előfordult a latin- és afroamerikaiak kirekesztése, ami főként abban nyilvánult meg, hogy a bálokon nem nyerhettek egyetlen kategóriában sem. Éppen ezért elkezdtek saját bálokat rendezni – a Pose című sorozatban pont ezt a mikroközösséget követhetjük nyomon. A sorozaton kívül a Paris Is Burning című dokumentumfilm ad tökéletes látleletet arról, hogyan nézett ki a nyolcvanas években a szubkultúra, milyen volt egy bálnak nevezett esemény, és hogyan éltek, gondolkodtak a genderkérdésben a tagok.
A bálokon a kategóriákat úgy alakították ki, hogy azokon a transznemű nőktől kezdve a „butch queenekig” (azaz férfias nőkig) mindenki tudjon indulni. Maga a bálkultúra a menekülést, a valóságból való ideiglenes kiszakadást jelenti a tagoknak, ugyanis ezen a zárt csoporton belül azok lehettek, akik csak akartak, estéről estére más-más karakter bőrébe bújhattak anélkül, hogy megbélyegezték volna őket. Egyedül ilyenkor kóstolhattak bele, milyen kiváltságosnak lenni, mi az a presztízs és a privilégium – például az olyan kategóriákban, ahol sikeres, dolgozó, felsőosztálybeli nőt kellett megtestesíteniük a szettjükkel és a performanszukkal.
1990-ben megjelent Jennie Livingston Paris Is Burning című dokumentumfilmje, amely betekintést enged a bálkultúrába; a filmből megismerjük az akkori szubkultúra ikonikus, leghíresebb tagjait, ahogy azt is, hogyan néz ki egy bál, és milyen szlenget használnak, amelynek elemei később a köznyelvbe is bekerültek. A filmnek köszönhetően a bálkultúra egyre mainstreamebb lett, amit az is jelez, hogy ugyanebben az évben jött ki Madonna Vogue című slágere.
Hogy néz ki egy ház?
A hetvenes évektől kezdve a közösségen belül különböző házak jöttek létre. Nagyjából úgy képzeljük el, mint egy úgynevezett választott családot, amelynek tagjai tényleg családtagokként viselkednek egymással. A már valamennyi tapasztalattal rendelkező, hagyományosan transznemű, drag queen vagy meleg személyek megnyitnak egy házat, és bevesznek rossz helyzetben lévő, sokszor hajléktalan fiatalokat, hogy segítsék az életüket. Az alapító általában saját magát anyának nevezi, a ház tagjai pedig a gyerekei lesznek, akiket szimbolikusan örökbe fogad. Az első házak a Labeija és az Xtravaganza voltak, amelyek mintájára szépen lassan egyre több ház jött létre. A mai napig létezik ez a hagyomány, a Rupaul’s Drag Race versenyzői közül például sokan tartoznak házakhoz. A tagok közösen is felléptek a bálokon, együtt indultak kategóriákban, a házak pedig egymással versengtek, hogy ki szerez több trófeát. A közösségben pedig azokat, akik nem tartoztak sehova, 007-es ügynöknek gúnyolták, mert voltaképp szabadúszók voltak, arra várva, hogy valaki meginvitálja őket. Alább bemutatunk néhány legendás házat.
LaBeija-ház
Crystal LaBeija a dragkultúra egyik legendás alakja, aki nagy hatással volt RuPaulra is: 1979-ben LaBeija előadásában látott életében először lip syncet (ez egy performansz típus, azt jelenti, hogy valaki tátog egy dalra a fellépés közben, mintha ő énekelne). Crystal LaBeija manhattani fekete transznemű nő és drag queen, aki 1977-ben alapította a LaBeija házat – sokak szerint ez az első ház a bálkultúrában. A fiatal hajléktalan LMBTQ+ tagok számára, akiket kidobtak otthonról, Crystal LaBeija az anyafigura szerepét töltötte be, nemcsak a bálkultúrában, hanem az életükben is.
Crystal LaBeija 1967-ben indult egy drag queenek számára rendezett szépségversenyen, New Yorkban; az eseményt a két évvel később megjelenő The Queen című dokumentumfilm örökíti meg. Az egyik jelenetben LaBeija annyira kiborul azon, hogy csak harmadik helyezést ért el, hogy lesétál a színpadról. Ezeket a versenyeket rasszistának tartotta, mivel a nem fehér versenyzők folyamatos diszkriminálásban részesültek.
Pár évvel később egy Lottie nevű drag queen megkérte LaBeiját, hogy segítsen népszerűsíteni egy olyan bált, amely kifejezetten fekete tagoknak szól. Ekkor LaBeija már köztiszteletben álló személy volt a szubkultúrában, ugyanis addigra már a hagyományos bálokon is sikerült nyernie. Eredetileg Lottie ötlete volt, hogy alapítsanak egy csoportot, amelynek a House of LaBeija nevet adnák, és amiben Crystal LaBeija lehetne a fiatalok példaképe, és tanácsokkal láthatná el őket, magát pedig „anyának” nevezhetné. Ezen felbuzdulva 1972-ben szerveztek egy bált, ahová csak azokat hívták meg, akik csatlakozni szerettek volna a csoporthoz. Állítólag ekkor használták először a ház kifejezést is.
A LaBeija ház hamar annyira felkapott lett, hogy létrejöttek a szintén legendás, Xtravaganza és Ninja házak is. Crystal LaBeija haláláig, 1982-ig aktivistaként és drag queen előadóként tevékenykedett. Őt Pepper LaBeija követte a ház vezetésében, aki szerepelt a Paris Is Burning filmben, és elődjéhez hasonlóan szintén ikonikusnak számít a kultúrában.
Az Xtravaganza-ház
Az egyik legikonikusabb és legismertebb ház a báltermi kultúrában, és az egyik leghosszabb ideje működő – a mai napig aktív. Hector Valle „Extravaganza” alapította 1982-ben azzal a céllal, hogy létrehozzon egy közösséget a szubkultúra latin származású tagjai számára. Extravaganza Puerto Rico-i meleg férfi volt, lényegében a báltermi kultúra nagyapja. A Pose-t készítő Ryan Murphy egyik legfőbb forrása volt, a történetei rengeteg jelenetet ihlettek, ezért felkérték, hogy konzulensként is részt vegyen a sorozat készítésének folyamatában.
Hector Extravaganza maga is rendezett bálokat a hetvenes-nyolcvanas évek New Yorkjában, viszont latin származása miatt kirekesztve érezte magát a szubkultúrából, ezért kitalálta, hogy szervez egy bált kizárólag latin származású személyek számára, akikkel egy összetartó közösséget, házat fog alkotni. Az ötlethez csatlakozott egy transznemű tinédzser, Angie Xtravaganza, (róla mintázták Blanca karakterét a Pose-ban) akivel az éjszakai klubéletből ismerték egymást. Ő lett az úgynevezett házanya, és hamar a csapat vezető és meghatározó alakjává vált. Ő volt a klasszikus értelemben vett családfő, aki segítette a tagokat az életük minden pontján. Hector Valle a meleg szórakozóhelyeken a következő pár évben folyamatosan új tagokat keresett, akiknek szükségük volt pártfogókra, és akik tehetségesek voltak annyira, hogy díjakat nyerjenek a báltermekben stílusérzékükkel vagy tánctudásukkal. A főként afroamerikai tagokból álló szubkultúrán belül úgy érezték, szoros családot alkotnak, összetartanak, és lényegében ők lettek a „latin ház”.
Angie Xtravaganza egy ponton úgy érezte, nem jó ötlet, hogy etnikai alapon válogatják a tagjaikat, így úgy döntöttek, hogy megnyitják a házukat bárki számára, származástól függetlenül. A bálokon az egyik legsikeresebb ház lettek, rengeteg kategóriában nyertek, éppen ezért változtatták meg az Extravaganza házat Xtravaganzára, mivel a bálokon a zsűri által adható maximális pontszám a 10 volt, az X pedig ennek a számnak a római megfelelője. Madonna Blond Ambition világkörüli turnéjára két táncos, José Gutierez és Luis Camach Xtravaganza is csatlakozott az Xtravaganza házból, ami akkor még egyedülálló lehetőségnek számított.
A kilencvenes években tomboló AIDS-járvány hatással volt nemcsak az Xtravaganza házra, de magára a bálkultúrára is. Rengetegen küzdöttek a betegséggel, egyre több lett a halálos áldozat. 1993-ban Angie Xtravaganza is belehalt, még a New York Times is megemlékezett róla. Halála után Hector Xtravaganza vette át a ház vezetőjének egyedüli szerepét, amit 2003-ig töltött be. Továbbra is bálokat rendezett, és folyamatosan felszólalt az AIDS ügyében, megelőzéssel kapcsolatos kampányokat szervezett. 2018-ban, New Yorkban kitüntetéssel ismerték el az AIDS-ellenes munkáját. Ugyanebben az évben limfóma betegségben meghalt. A Pose második évadában egy teljes epizódot szenteltek a személyének.
Az egykori magyar drag queen, Marlon Xtravaganza is a ház tagja volt, akinek életéből könyv is készült Transziregény címmel.
Az Aviance-ház
A művészetek iránti szeretetből hoztam létre ezt a házat. Mindig is vezető típus voltam – már gyerekként, a tánc- és dalversenyeken is. Ez a ház lényegében az, amit mindig is szerettem csinálni, kiskoromtól kezdve
– mondta Mother Juan Aviance, és ezek után nem nehéz kikövetkeztetni, hogy az ő nevéhez kötődik az Aviance-ház. 1989-ben alapította, és a mai napig ő a vezetője a legendás helynek, amelyhez főként a művészetek iránt érdeklődők csatlakoztak. Sokszor „dolgozó házként” hivatkoznak rá, mivel a tagok számára fontos a karrier, többségük a zeneiparban dolgozik vagy profi táncos, modell.
Juan Aviance profi vogue-táncos, lemezkiadó-tulajdonos, zenész és irodai titkár is egyben, a New York-i és washingtoni éjszakai élet egyik legismertebb alakja. A házat Washingtonban alapította, de 1993-ban átköltöztette New Yorkba. Híresen jó táncosok voltak a tagjai, akik rengeteg trófeát nyertek a bálokon, később azonban Aviance megtiltotta a háznak a bálokon való versenyzést. Annak ellenére, hogy sikeresek voltak, az alapító úgy érezte, nem pontoznak igazságosan a zsűritagok, és túlságosan negatív a bál atmoszférája a rengeteg gonosz beszólás miatt, amit egymáshoz intéznek a közösség tagjai. Juan Aviance hasonlóképpen fogja fel a házanyai pozíciót, mint mondjuk Kris Jenner az anyaságot: egyúttal a menedzsere is a gyerekeinek, és ebből a szempontból is igyekszik segíteni őket.
Aviance a gimnázium után üzleti iskolában tanult, ahol irodai ismereteket sajátított el, de gyerekkora óta fontos része az életének a zene és a tánc. Az egész életét végig kíséri mindkettő, ugyanis zenészként olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Cyndi Lauper, Ce Ce Penston, Mariah Carey vagy Madonna. 2014-ben alapított egy lemezkiadót, ezen keresztül támogatja a kezdők karrierjét is.
Ninja-ház
A Ninja-házat 1982-ben alapította Willi és Sandy Apollonia Ninja. Előbbit a vogue keresztapjának szokták nevezni, mivel lényegében ő forradalmasította a vogue-ot. Táncosként és koreográfusként vegyítette a kifutókon sétáló modellek és a filmszínész Fred Astaire mozdulatait. A Paris Is Burning dokuban láthatjuk táncolni is, ő a film egyik főszereplője. A Ninja nevet azért választotta, mert az ázsiai kultúra és a harcművészetek rajongója volt. A ház alapításakor fontos szempont volt a befogadás: senkit sem rekesztett ki a származása miatt, ezáltal akkoriban a Ninja-ház lett etnikai szempontból a legszínesebb.
Azt mondják, én vagyok a legjobb vogue-táncos. Ahhoz, hogy egy ház anyja legyél, neked kell a legerősebbnek lenned, alapítanod kell egy igazi családot. Az anya dolgozik a legkeményebben, és ő is kapja a legtöbb tiszteletet
– mondja a Paris Is Burning filmben. Willi Ninja 1989-ben szerepelt Malcolm McLaren Deep in Vogue című videóklipjében, aminek köszönhetően bekerült a mainstream világába. Egy évvel később, a Vogue-videóklip megjelenése után még híresebb lett, hiszen mindenki hozzá kötötte a vogue, mint táncforma elterjedését. Ninja célja volt, hogy minél többen megismerjék a bálkultúrát, ezért folyamatosan utazott, hogy más országokban is népszerűsítse azt. Táncos karrierje mellett modellként is dolgozott, feltűnt Jean-Paul Gaultier kifutóján, és Paris Hiltont is ő tanította meg, hogyan kell kecsesen mozogni a kifutón. Szerepelt a Jimmy Kimmel Live! műsorban valamint két Janet Jackson videóklipben is. 2006-ban, negyvenöt évesen, AIDS-ben halt meg.
