Szórakozás

Émelyeg, esetleg hányingere van? Okos trükkökkel könnyen elűzhető

A TikTok doktor is lájkolja!

Egy nő több trükköt is megosztott a TikTokon rosszullét ellen, amikre egy brit doktor is azt mondja, valóban működnek. Isabella például azt is megmutatta, mit tegyünk, ha émelygünk:

fertőtlenítőszert öntsünk egy papírtörlőre és lélegezzük be.

A szag undorító lesz, de a rosszullét elmúlik.

Ha pedig úgy érezzük, mindjárt hánynunk kell, zümmögjünk, vagy inkább hümmögjünk, mint egy buddhista szerzetes (elnézést a buddhista szerzetesektől!).

Illetve, ha folyamatosan folyik az orrunk, az ellen az lehet a trükk, hogy a nyelvünket a szájpadlásunkhoz nyomjuk, a hüvelykujjunkat pedig a homlokunkhoz nyomjuk 20 másodperen keresztül.

A videókra egy orvos, a TikTokon nagyon menő Karan Raj is felfigyelt, aki leellenőrizte a tippeket.

Szerinte mind a három működik.

Az első, az émelygés elleni azért működik, vagy akkor, ha a szer izopropil-alkoholt tartalmaz, de Raj felhívja a figyelmet, semmiképp ne fogyasszuk el, csak inhaláljuk.

A hosszú hümmögés azért jó, mert elnyomja a hányási reflext, a orrfolyás elleni trükk pedig azért használható, mert azzal elmozdul az ekecsont, és kinyílik az orrmelléküreg.

Azért, akár tényleg orvos Raj, akár nem, csak vigyázva higgyünk el bármilyen egészségügyi tippet is az internetről, ha orvos tanácsolja, ha nem. Nézzünk utána több helyen is, de ez a fenti három olyan, amitől vélhetően semmi bajunk nem lesz, ha kipróbáljuk, legfeljebb nem működnek.

@dr.karanr

#duet with @onlyjayus Doctor review body hacks! #LiveForTheChallenge #schoolwithdrkaran #learnontiktok #bodyhacks #lifehacks

♬ Stuck in the Middle - Tai Verdes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik