Szórakozás

Paris Jackson nem akar apja hírnevére alapozni

Anne-Christine POUJOULAT / AFP
Anne-Christine POUJOULAT / AFP
Inkább saját jogon szeretne sikeres lenni.

Michael Jackson lánya, a modellkedésbe, zenélésbe, éneklésbe és színészetbe is belekóstoló 22 éves Paris Jackson erről Naomi Campbell No Filter with Naomi című, Youtube-on megjelenő beszélgetős műsorában vallott – írja a TooFab.

Jackson arról beszélt, nagyon fontos neki, hogy a saját kemény munkájával legyen sikeres, ne pedig édesapja miatt.

Teljes mértékig hiszek abban, hogy nekem kell mindenért megdolgoznom

– reagált arra, amikor Naomi Campbell megemlítette, Micheal Jackson lányaként biztos nem kell a castingosok hívásait várnia. Majd azzal folytatta: „Meghallgatásokra járok. Keményen dolgozom. Forgatókönyveket tanulok. Csinálom a dolgom.”

Michael Jackson egyetlen lánya felelevenítette azt is, hogy ez a hozzáállás a neveltetéséből származik. Hiába volt édesapja a világ egyik legismertebb és leggazdagabb embere, ha gyerekként öt játékot szeretett volna kapni, ahhoz előtte el kellett olvasnia öt könyvet. Ezért nem szereti, ha csak úgy az ölébe hullanak a dolgok. Sokkal jobban preferálja azt, amikor valamiért keményen meg kell dolgoznia.

A műsorvezető abbéli reményét is kifejezte, hogy egyszer közösen léphetnek a kifutóra vendégével – akit kislány kora óta ismer.

Imádnám, ha elmondhatnám magunkról, hogy végigcsináltunk egy divatbemutatót együtt. (…) Úgy értem, 50 éves vagyok, szóval nem tudom, mennyi bemutatón fogok még szerepeleni, de még nem végeztem. Imádnék veled együtt szerepelni egyszer, nagyon jó móka lenne

– mondta a szupermodell. Amire Paris Jackson azzal válaszolt, hogy nagy megtiszteltetésnek élné meg a lehetőséget.

A teljes videó alább tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik