Szórakozás

Borbás Marcsitól azt kérték a Főtérben, hogy játssza a csetlő-botló pesti lányt

Marjai János / MTI
Marjai János / MTI
De a Madarasról származó műsorvezető nemet mondott az instrukcióra, mert nem tudta volna hitelesen hozni a figurát.

Borbás Marcsi szinte egész tévés pályafutását áttekintve nosztalgiázott Rónai Egonnal, az ATV Húzós című műsorának felvételén. A különböző hazai tájak konyháját bemutató Gasztroangyal kapcsán szóba került a munka miatti utazás is. Ekkor a köztévé műsorvezetője felelevenítette a Magyar Televízió több mint húsz éve indított, Főtér névre keresztelt magazinműsorát.

Főtér egy országjáró műsor volt, ami változatos hazai tájakat mutatott be – többek között Borbás Marcsi közreműködésével. A műsor kezdeteiről azt mesélte, hogy az akkori főszerkesztő behívta, és amikor felvázolta neki a tervet, akkor arra kérte,

játssza el a csetlő-botló pesti lányt, aki naivan rácsodálkozik a vidéki életre.

Erre ő azt reagálta, hogy sajnos nem fog menni, mert ő egy igazi vidéki lány, akitől nem idegen a vidéki környezet.

A műsort egyébként tévés pályája meghatározó elemének tartja, mert nagyon szereti bemutatni és összegyűjteni a természet és a környezet értékeit – és természetesen az értékes embereket is. A Gasztroangyal műsorvezetőjeként pedig tovább folytathatta ezt a munkát.

Rónai Egon ezután megkérdezte, hogy fiatalkora helyszínét, a Bács-Kiskun megyei Madarast is bemutatta-e már. A válasz természetesen igen, Borbás Marcsi többször is forgatott itt. De nagyon nehéz feladatnak érezte, és sosem is volt elégett a végeredménnyel, mert a műsorok készítésekor rendre hiányzott a külső rálátás.

A teljes beszélgetést szombaton késő este lehet megnézni az ATV-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik