Molnár Anikó a keddi Fókusz-ban mesélt arról, hogy a koronavírusjárvány terjedése ellen hozott korlátozások miatt március 8. óta nem nyithat ki a budapesti szalon, ahol dolgozik. A megtakarításait pedig sajnos már szinte teljesen elköltötte.
Tavalyról ugye utol kellett magunkat érni, egy icipici tartalékot tudtam csinálni,
– amit egyébként arra tett félre, hogy a tavaszi ház körüli munkákat megcsinálja belőle. Most ezt a pénzt éli fel, de annak is a végén jár.
Tavaly tavasszal két hónapra kellett bezárniuk. Azt mondta, már az az időszak is érzékenyen érintette, de akkor még sikerült talpra állnia. Nyáron visszaállt az élet, és dolgozhattak, ami akkor nagyon sokat segített neki.
„Most jött ez a számomra teljesen megmagyarázhatatlan és logikátlan intézkedés – ez az én magánvéleményem, és akikkel egyébként beszélek, ők is ezt mondják.” A döntést azért nem érti, mert egy szolgáltató egyszerre csak egy vendéget szokott fogadni (aki időpontra érkezik), és a szalonokban nem is ülnek egymás nyakán, ezért ott nem alakulhatnak ki embertömegek.
Azóta pomázi otthonában próbálja hasznosan eltölteni az idejét hat kutyája és tíz macskája társaságában (akik egyébként mind mentett háziállatok). A riportban például az előkertjét mutatta be, amit éppen akkor készült rendbe tenni.
Én attól rettegek, hogy a kutyáimnak mit fogok mondani, mert én (…) elvagyok főtt tésztán meg főtt rizsen, hogyha arról van szó, de nekik mit mondok? Hogy itt van egy kis száraz vagy egy kis főtt tészta, edd meg?
– elmélkedett a bizonytalan jövőről. Várja a csodát, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba, és ne legyen tovább kiszolgáltatott helyzetben, mert kölcsönt nem szeretne kérni senkitől.
Nem csak ők várják a nyitást, hanem a vendégek is, akik rendszeresen keresik őt időpontok reményében. Hiszen ahogy fogalmaz, a nők számára olyan mentsvár, amikor a szépségükkel foglalkozhatnak, ami erőt ad ebben a mostani helyzetben. Az ember szeretne szép lenni a „háborúban” is – zárta gondolatait az egykori villalakó.
