Szórakozás

Személyi nélkül ment az esküvőjére a Star Academy egykori nyertese

TV2
TV2
Amivel kisebb fennakadást okozott az énekesnő a nagy napon.

A TV2 Star Academy című tehetségkutatójában szerepelt Szőcs Renáta, aki meg is nyerte a műsort. Legutóbb azért írtunk róla, mert tavaly év végén esküvője volt. Az énekesnő a LifeTV Ébredj velünk című műsorának vendégeként beszélt a szertartás részleteiről, többi között arról is, hogy otthon hagyta a személyi igazolványát, ami csak a ceremónia előtt tudatosult benne.

Az nem derült ki, hogyan oldódott meg a helyzet, de Szőcs Renáta elmondta, nagyon élvezték, hogy nem kellett hatalmas lagzit csapniuk. A páron és a szertatrás levezetőjén kívül csak a tanúk voltak jelen, így az Erdélyből származó énekesnő szülei sem voltak ott személyesen, amikor kimondták a boldogító igent.

Kárpótlásképpen az egészet felvették, a templomi esküvővel pedig várnak még a járványhelyzet javulásáig, mert arra minél több vendéget szeretnének meghívni.

A beszélgetést itt lehet megnézni.

 

 

Csak a két tanú volt ott az esküvőn rajtuk kívül. De felvették videóra, és az egyházi ceremóniával majd bepótolják a bulit

Ajánlott videó

Olvasói sztorik