Szórakozás

Rékasi Károly leégetett egy darut az üzemben, ahol villanyszerelő volt

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Utána már csak dekorálási feladatokat bíztak rá a gyárban.

Rékasi Károly mélyinterjút adott életéről Joshi Bharatnak a LifeTV Ébredj velünk extra című műsorában. A beszélgetés közben sok egyéb dolog mellett arról is mesélt a színész, milyen volt az élete, mielőtt felvették volna a Színművészeti Főiskolára.

Jászberényből származik, a szülei és ő maga is büszke jászok – Rékasit konkrétan még a jászok kapitányának is megválasztották 2013-ban –, de az érettségi után Budapestre költözött. Nem vették fel elsőre a Színművészeti Főiskolára, ezért egy évig egy kőbányai gyárban dolgozott villanyszerelőként.

Ahol saját megfogalmazása szerint különböző turpisságokat követett el – természetesen nem direkt –

 Egyszer, mondjuk, leégettem azt a darut, ami egy egész üzem működését húzta keresztül.

A villanyszerelői munkához egyébként megfelelő volt a végzettsége, de a szükséges gyakorlati tapasztalata nem volt meg, ezért a daru kapcsolószekrényén nem igazodott ki. Szerencséje volt, és nem rúgták ki az eset után, csak más feladatot kapott: a falvédők szerelését bízták rá az étkezőben, az irodákban és a lépcsőházban.

Második alkalommal mér felvételt nyert Színművészeti Főiskolára, mert Budapesten egy amatőr társulathoz csatlakozva nagyon sokat tanult a villanyszerelés mellett.

23 éve játssza Barta Zsolt karakterét a Barátok Közt-ben, ezért a sorozat végét egy párkapcsolat végeként éli meg. Ugyanakkor azt is elmesélte, a József Attila Színház tagjaként többször is felterjesztették kitüntetésekre, de általában a sorozatszerepére hivatkozva utasították vissza a jelölését.

Emellett szó volt még arról, mennyire szereti a szüleit, akiktől hihetetlenül sokat tanult, arról, milyen kimerítő színházban és napi sorozatban egyszerre játszani, valamint a motorbalesetéről, és a párjával, Pikali Gerdával való kapcsolatáról is.

Az interjút itt lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik